Lapszemle, 1927. december
1927-12-07 [1333]
konstrukciója esetén több radkiális miniszter fog kiesni a kormányból, A Radikális párt és Kcrosec párt,1a közti fúzió t illetőleg eltlrők a lapok véleményei; Az Obzor /4/ szerint a két párt közti fúziót főleg Vukicsevics forcirozza?aki laeginírott helyzetét ily módon akarja megerősíteni a radikális klubban* A lap ennek dacára nem számol a fúzió közeli megvalósulásával,, Pribic3evic3ék véleménye szerint a fúzió nem fog sikerülnie A politikai pártokat főleg az érdekliAioay mikor ül össze a gzkup3tina . Ugy a demokraták,mint a radikálisok szükségesnek tartják a szkup3tina Összehivását s ezt megelőzőleg azonban a klubok összehívását kivánjákjhogy a parlament elé kerülő fontos törvényjavaslatokat előzőleg megvitathassák** A készülő törvényjavaslatok közül főleg az adóegységesítési törvény érdekli a pártokat. Ugy látszik, hogy a azükségea kontaktus a kormány -3 a kormánypártok között sincs meg és Vreme azerint/4/ ugy demokrata mint radikális részről kívánatosnak tartják a klubok összehívását már csak azért is, hogyaz érintkezés a kormánnyal helyreálljon. A parlamenti szünetet a kormány a sürgősebb törvényjavaslatok - igy az adóegységesítési javaslat előkészítésére használja fel,E törvényjavaslat iránt, moly főleg a horvátságot és a Vajdaság lakosságát érdekli ~ az ellenkaki sajtó igen szkeptikusan viselkedik. Sem az Obzor, sen a Rijecs és Hrvat nem biznak abban, hogy 0 törvónyjavaálatot az érdekeltekre nézve kedvezően fogják elintézni* A kormá ny hely gete T _a parlamenti szünet áL att ia változatlanul bizonytalan* J3 bizonytalanságot csak növelik a koalícióban felmerült ujabb ellentétek,amint azt a Vreme /3/ is kénytelen wegállapita«= ni,Az Obzor /4/laár karáesonyra-.d e legkésőbb tavaszra a költségvetés tárgyalásáig gyökeres változást jósol. Hogy o nagy vátozás mire fog kiterjedni; arról hallgat a lap*