Lapszemle, 1927. december

1927-12-07 [1333]

deo. 5.-én Pozsonyban tiltakozó gyűlést tartottak a rend szereaités és az illetmény-torvény ellen. Az elfogadott határozati javaslat­ban felhívják a figyelmet az igazságszolgáltatás súlyos válságára, amely már-már összeomlással fenyeget. A csekély létszám az igaaság­szolgdltatás csődjét oko zná, ha a birák pontosan betartanák a per­rendtartások rendelkezéseit ós egészségük, valamint családjuk kárá­ra nem dolgoznának háromszor annyit, mint azelőtt. Az uj illetmény­törvény és az uj rendszeresítés állandósítja ezeket az állapotokat, ezért nem helyeslik azokat és a birói pragmatika törvény beiktatását követelik, / H «6./ Hock János üzenetet küldStt A Reggel olvaaóinak t melyet a lap facsimilében közöl. Az üsenet a következő:*A haladás isteni törvény a Az igazság éa a szeretet törvényeinek betelése. Azért a jövő evolúciója a paoifizmua és a kooperatív testvérszers­tet, Hock." Aktivizmus éa ellenzéki politika cimmel Zay Károly dr, A Nap 4«-i számában cikket ir, melyben többek között azt mondja, hogy abból a tényből, hogy egy politikus aktivis­tának vallja magát, egyáltalában nem következik, hogy ezzel azt állí­taná, hogy bekövetkezett az a pártpolitikai helyzet, amely pillanat­nyilag is indokolttá tenné az ellenzéki álláspont feladását. Teljesen hibás taktika volna azt akarni, hogy a fejlődési processzus siettet­teasék, annál is inkább, raert a hibát nem magyar részről konstatálha­tó, hanem bizonyos csehszlovák körök mentalitásában vannak. Az idő azonban a magyarsága javára dolgozik és egyea csehszlovák körök sovi­nizmusa nem állhatja el a fejlődés útját. Kgy demokratikus köztársa­ság, amely nem biztosit minden állampolgárának nemcsak jogilag, de gyakorlati életben is teljes jogegyenlőséget, fából készül vaskarika és ezért a köztársasági politikai élet csehszlovák vezető fárfiai egyre inkább közelednek a keleti Svájc eszméj e fcló» Amig ez az

Next

/
Oldalképek
Tartalom