Lapszemle, 1927. december

1927-12-03 [1333]

A népszava miatti utcai tüntetés parlamenti bot­rányáról rövid jelentésben emlékezik meg a üeletilljság 2„ KiseDbsági ügyek, A német kisebbság genfi fenyegetőzését , mely, mi­ként a szemle jelentette, voltakép már nem is aktuális, minthogy Titulescunak sikerült leszerelni a mozgalmat, az ide még nem érkezett Adcverul is szóvá teszi , méltatlankodva afölött, nogy immár ta­nát a németek is a magyarok példáját akarják követni, mégis remény­kéove afölött, hogy erre mégsem kerül sor,mert a román kormányzat engedékenysége majd megoldást fog találni. A aikket,amely egyébb­kánt semmi nóvumot nem. tartalmaz, a sváb hivatalos Ban.Deustch.2tg. 2 és szász hivatalos Sieb.Deutsch.Tgblatt 2 ismerteti, utóbbi azzal a megjegyzéssel, hogy még vissza fog térni rá. A felekezeti törvényjavaslatról, illetve ennek sérel­mes rendelkezéseiről sikeres, tárgyaLásakat folytatott Makkai Sándor ref.püspök Lapedata kultuszminiszterrel, miként maga a püspök közölte az erdélyi hrlap és Keleti Újság 2-vel. A miniszter megigérte a kisebbségek által sérelmezett intézkedések orvoslását, sőt kijelentette, hogy azok nagyrészét már orvosolta is önmagától. Kisebbségi iskolaügyi sérelmekről is tárgyalt -*akkai ref .püspök Bukarestben Anghelescu közoktatásügyi miniszterrel f ugyancsak az l-rdélyi Hirlap és J&eleti Újság 2 szerint, -ülönösen azt sérelmezte, hogy az alsóbb tanügyi hatóságok a román egye­temek által kiadott képesítő diplomával rendelkező magyarajka taná • rokat is csak alsó-fofcon és átmeneti jelleggel engedik tanítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom