Lapszemle, 1927. december
1927-12-03 [1333]
'''őszült s ép- a koal íciós pártok kebel ében a legienárius Uúrodni össvobozeni /!/ szerint már hetek óta tapasz talható ami az egyes lapok kirohanásaiban jut kifejezésre, A harc főképen az agráriusok és klerikálisok, időnként a nemzeti demokraták között is folyik A leghevesebben a klerikálisok lépnek fel az agrárok ellen Á cseh néppárti támadásokkal szeraben a. Cseszké íizlove f\f a nemzeti szocialisták lapja feltűnően felkínálkozik az agrárp'írtnak. Ugyan hangsúlyozza, hogy a. földmivel ésügyi ministeriumben és a földhivatalban rendet kell teremteni, ^e kétli azt , hogy az agrárpárt ép ugy mint a nemzeti szocialista párt tartósabb i .lé ig a kormány többsége-t kívül Maradhasson (Alfélé nemzet volnánk - kér' 1 ! - ha elviselnék, hogy fólreszoruljou ép az a két leghatal~ masabb párt, amely igazán a. hazai talajból nőtt ki ? Nem lesz kétség abban, hogy az állata legközelebbi politikai orientációja a két paralel haladópárt vezető szerepében nyer kifejezést A nemet kormám pár t i és a. nacionalista, képvi selők It özöbt a november 30 -i pofozkodása, jelenet után a képviselőház december l.-'-i ülésén éües szóváltásban folytatódott. Wagner német agrárpárti képviselő beszédében úgyszólván csak a. német nacionalisták politikájával foglalkozott és leggyakrabban a"piszok, szenny, gyalázat kifejezések szerepeltek kritikájában^ A nacionalisták t-agncr szerint most abban tetszelegnék.: hogy saját piszkukat másokra öntik. Végül a BtÉád der Lann.irte politikájának hevességét hangoztatta Hli nkáé k tárávalás'ai az anr-Írókkal A Nap /Z/ prágai jelentése szerint nagyfontosságú tanácskozás közlött Prágában a csehszlovák a gr úr p-írt és a szlovák nép párt között, A tárgyalás célja Szlovenszkó közös érdekeinek megtárgyalása. A tanácskozást a Uvehla-párt részéről 2ööh Kamu képviselő', a IIIinka párt részéről Petrovics és íiachácsek képviselők vezetik.,