Lapszemle, 1927. december
1927-12-27 [1333]
• s több munkaerőt és szellemi kapacitást követelnek, Etekintétben a munkál tatoktól és vállalatoktól több megértést, sőt áldozatkészséget kér a mával szemben a holnap számára.- A "Pesti Napló"-ban pedig hangsúlyozza, hogy okszerű iparfejlesztési politikát kell csinálnánk, uj területeket kell hóditanunk a mezőgazdászi kultúra számára és szükséges a magángazdasági válság legyőzése érdekében az országút hálózatot európai szinvenalra emelni, hogy ezzel kapcsolatban idegen forgalmi gócponttá tegyük Magyarországot, Szomszédainkhoz való viszonyunk, mondja Bethlen miniszterelnök, nagyjában normálisnak mondható, Jugoszláviában ezidőszerint is folytatunk gazdaságpolitikai tárgyalásokat, amelyek kedvező mederben haladnak. Fáj dal oa a kisebbségi jogok kezelése terén még általában sok visszásság mutatkozik s különösen-a legutóbbi romáiiai események voltak alkalmasak arra r hogy az irott szerződések erejébe vetett hitünket megrendítsek, A nagyváradon és Kolozsváron történtek mélységes fájdimat váltottak ki a magyar nép lelkéből, Ezen eseményekkel szemben egyébkent, mondja Bethlen gróf, mint már a külügyi bizottságban is kijelentettem, egyelőre a várakozás álláspontjára helyozkedünk, fenntart ván magunknak a jogot, hogy, ha ahelyzet ugy kivánná megfelelő lépéseket tehessünk. Szükségesnek tartja hangoztatni, hogy óvakodnunk kell az időelőtti elhamarkodott lépésektói és ő alig tudná a felelősséget , vállini egy végig nem gondolt cselekedet következményeiért, a várakozás nagy napjait éljük s egy pillanatra se feledjük, hogy csak az öszszefogás és a mindent átfogó szervesen alkotó munka vezethet céljainkénak •.« ; t hoz,Apponyi Albert gróf külpolitikai mérlege,- Apponyi Albert a "Pester Lloyd" es"a""Pesti Napló""vezetŐhőlyén foglalja Össze a beles~küTpólItika ólért eredményeit. Mindenekelőtt rámutat, hogy a bel-