Lapszemle, 1927. november

1927-11-03 [1332]

tette, hogy Németországnak milliárdokra rugó külföldi kölcsönökre van ezükségp , azonban ezeket 100 százalékig kell produktív célre fel­használni, mert a nem produktív külföldi kölcsönök súlyos megterhelte* tést jelentenek, Stressmann a "Tagi.Rundschau* /2-512/ szerint élénk helyeslés közepette fordult azon méd eJlen, ahogyan ma jtít kifejezés" re a német vitalitás* Az ünnepségek és építkezések túlságos volta etb. nem felelnek meg Németország msá helyzetének és a Külföldön azt a hamis benyomást keltik, mintha a német nép, amely elvesztette a há­borút , olyan dolgokat engedhetne meg magának, amelyekre a "győző ál­lamok" nem képesek. Ez nagy gazdasági és politikai veszedelmet jelent, amely ellen minden eszközzel kell küzdeni, hi szen bizonyos körök már is azzal az állítással dolgoznak a Külföldön Németország ellen, hogy a német nép szándékosan él viszonyain tul, hogy ezáltal kimutassa kötelezettségei teljesítésének lehetetlenségét. Azután a miniszter a közigazgatási reform szükségességét hangsúlyozta és a sok közigazgatá­si hatóság nagy számara célozva, a közigazgatás egységesítése mellett tört lándzsát, már gazdasági okokból is. Csak ha tudatára ébred Né­metország a helyzet komolyságának, ha megérti azokat a j eleket, ame­lyek a behozatalnak a kivitellel szemben való túlsúlyában rejlenek és ha gondoskodik a viszonyok megváltoztatásáról, csak akkor lesz fenn­tartható Németország mostani relatív helyzete, A lobogó-kérdésnek a választási harcból v«tló kikap* csolása mellett cikkezik a "Tagi.Rundschau* /2-612/ és kifejti, hogy a polgárság ne tegye meg a szocialista pártoknak azt a szívességet, hogy a lobogó-kérdés körül civakodik* A "DAZ" /Í30 -507/ szóváteszi, hogy Baumsl Gertrúd ctr asszony, miniszteri tanácsos a belügyminiszteriuaban és birodalmi gyűlési képviselő, aki a minap mint demokrata párti szónok szólalt fel az 1 skolat örs-ényj avaslat ellen, e fel szól alásávali|Bint már előzően

Next

/
Oldalképek
Tartalom