Lapszemle, 1927. november
1927-11-21 [1332]
gyes biróság lesz hivatva dönteni, miután a pert török nemzetiségű volt román állanpágárok indították meg. számszeiint 120-an. Sg a per i s elkobzott földár., restituáMsára irányulj mégpedig összesen 2&.000 hektár terjedelemben A per tárgyalásai november 1-én kezdődtek meg ás 22-én folytatódnak. Szovjet Oroszország belső válságáról 'f rocki ják ellenzéki mozgalmáról a Dimineata 19 ma már vezércikket hoz. Hogy mi lesz; ezen orosz belpolitikai, mozgalmaiulak az eredménye,, azt nem ] ehet tudni. Általában remélik, hogy igazuk lesz azoknak f akik már rág vallják, hogy a mostani szovjet-rendszer csak átmeneti jelenség. Románia, mint Oroszország szomszéda természetesen csak vágyva kívánhatja, hogy ez a remény megvalósuljon* A jelenlegi konfliktus azonban nem olyan természetű, hogy megerősíthetné ezt a reményt. Románia tálát mindenképp meg kell őrizze a hidegvérét és szovjetoroszországgal szenten folytatnia kell azt a külpolitikát,amit eddig is követett. 1( , Magyarország. " Magyar-olasz katonai szerződés " - ről cikkezik az Adeverul 13-ban a„P.Nasta / nyilván a Daily Telegraphnak erről szőlő minapi hire alapján és a francia sajtő jelentései alapján /. A cikk leszögezi,hogy ez a katonai jellegű szövetségi szerződés Olaszország és Magyarország között, csupán következménye lenne a Iranciaország által Jugoszláviával megkötött barátsági szrzódásnak. Csakhogy ez a francia- jugoszláv barátsági szerződés csupán pszihologikus előkészítés volt a további békére Franciaország réázéről, mely ugyanilyen barátsági szerződést már Csehszlovákiával, Romániával és Lengyelországgal is megkötött. Franciaország ugyanis " apostolán békének ", nincsen egyébb célja, mint az annyi véráldozattal szentesitett jelenlegi békeszerződéseknek a fenntartása. A másik oldalon 411 viszont a hivatalos Olaszország, amely megfeledkezett a régi vérségi és baráti kapcsolatairól és most a revíziós Magyarország iránt mutat rokonszenvet.