Lapszemle, 1927. november
1927-11-03 [1332]
tel vádolják ós biztosra vehető Manoilescu elitéltetése. A "Pesti Napló" ma a lap elején közli Daca román belügyminiszternek az angld-ameri* cm sajtószolgálat részérő adott intervjuját, amelynek során Duca azt hangoztatja, hogy Románia belső helyzete szempontjából alig lehet vala mi lényeges kivánsága a kormánynak, egyetlen olyan súlyos probléma sincsen, mely a kormánynak fejtörést okozna. A legnagyobb rend és nyugalom uralkodik, A kormány figyelmét még a gazdasági ujjáépitésre összpontosítja, főként a mezőgazdasági ujjáépitésre, mert a tisztán ipari kérdések Románia gazdasági életében csak másodrangú szerepet játszanak. Azonban ezen a téren is jelentős előrehaladással dicsekszik. Hangoztatja, hogy az ország politikai konszolidációja gyorsan bekövetkezett, a helyzet napról-napra javul, a kisebbségi kérdésre vonatkozólag elismeri, hogy kezdetben bizonyos nehézségek merültek fel, ma már azonban, ha még nem is küszöbölték ki a nehézségeket, szerinte ezek csökkentek, velük szemben a kormány politikája liberális és reméli, hogy sikerül a még meglevő kisebbségeket kiküszöbölni, szilárd akarata a kormánynak, hogy a kisebbségekkel barátságos együttműködést teremtsen. Ami a dinasztia kérdését illeti , Duca hangoztatja, hogy a külföld téves beállitásban itéli meg a Romániában történteket , Semmisem történt ami ellentétben állana az 1926. január 4.-i törvény rendelkezéseivel, amely a trónöröklést az ifjú Mihály királyra ruházta. Ez a kérdés végleges megoldást nyert s biztosit ja a világ közvéleményét, hogy Románia sohasem fog belső zavarok szinpadává válni, egyetlen célja a kormánynak Na^yromániát politikai ós gazdasági tekintetben megszervezni, amiben a nép egészséges,békés törekvésére támaszkodik.- Ugyanekkor a "*esti Napló" bukaresti tudósitója azt jelenti, hogy a Bratianu-kflftmány állitólag koaliciót ajánlott fel a nemzeti parasztpártnak s azt javasolta, hogy a miniszteri tárcát ós a fÖBb fónivatali tisztségek osztassanak fel a két párt között, A, Maniuók azonnal értekezletre ültek össze, ugy határoztak, hogy a nemzeti parasztpárt nem