Lapszemle, 1927. november

1927-11-12 [1332]

tudomása szerint a radikális centrum egy koncentrációs kormány alakí­tására törekszik,amelybe bevonják a horvát paraszt demokrata koalici­ót is. Élesen kritizálja az u.1 költségvetési tervezete t az ObzorA^A A lap a költségvetés legnagyobb hibájának a nem egységes adóztatást látja. Bámutat arra,hogy a nem-szerb területek elviselhetetlen mega­dóztatása túlszárnyalja az egyes tartományok teljesítőképességét. A mai tarthatatlan rendszer egyedüli orvoslását a lap csakis az egysé­ges adótörvény sürgős életbeléptetésében látja, illetékes helyen a­zonban,ugylátszik, egyáltalán nem mutatkozik erre hajlam. Külpo litika. Az összes lapokat élénken foglalkoztatja a most aláírásra ke­rülő francia-szerb biztonsági ős szövetségi szerződés. A lapok párt­különbség nélkül rámutatnák a szerződós nemzetközi nagy fontosságára és ellentétben az olass sajtó felfogósával, hangoztatják, hogy a szer ződéa, amely a Népszövetség alapszabályain nyugszik^ tisztára a béke céljait szolgálja,, A Vreme/LO/ e kérdéssel foglalkozva olasz és fran­cia lapok erre vonatkozó cikkeinek közlésére szorítkozik. As Obzor /U)/ vezetőhalyen foglalkozik a szerződéssel, amelynek nagy jelentő­ségót abban látjsehogy as a jelenlegi status és béke fentartását szol* gálja éa biztosítéka a Népszövetség, ti8 is adja meg a szerződős paci­fista jellegét* Az összes lapok közlik Pard üJalgrádi francia követ nyilatkoza­tát, amely szerint a mos* készülő szerződés csupán ünnepélyes megnyílva aalása a kát állam közti mély és tartós barátságnak* As Obzor /L°/ budapesti lapok nyomán közli, hogy Marinkovlca «áylflh^T tüffgQfömr ntaglk t A üorgsnblatt /lO/ szerint a külügyminisB­te* londoniutiának colja mőg ismeretlen* Diplomáciai körökben az a nézet,hogy MjrlnkOvioS londoni utja és Chamberlainnel való találko­eeaa csupán Szerbia békeszeretetének dokumentálását céloa»á

Next

/
Oldalképek
Tartalom