Lapszemle, 1927. november

1927-11-12 [1332]

Ujabb f 51 dr a f orm-botrányt ismertet az ellenzék 12, mégpedig a kolozsvári házhelyek szétosztása körül. A földreform-­törvény végrehajtása során Kolozsvárott 2.672 házhelyed osztottak ki 775 hold terjedelemben, tehát egy olyan óriási területet, amelyi­ken egy egészen uj Kolozsvárt lehetett volna felépiteni és nemcsak a lakáshiány problémáján segíteni, ami ilyen házhelyek szétosztásá­val voltaképp intenciója volt a törvény neki Hiszen ilyen célból 3 törvény külön ki is kötötte, hogy a kiosztott házhelyen az uj tulajdonos 5 év alatt köteles épitkezni. »We a 2672 házhelyen idáig nem építettek összesen még 20 házat sem* Sínnek dacéra a kolozsvári agrárbizottság nemcsak a polgárság megdöbbenés: re, hanem a városi tanács határozott tiltakozása ellenére is ujabb belső telkek ki­sajátítását kezdte mqg, állítólag tisztviselői házhely de céljára, noha a tisztviselői igények már túlzottan is ki vannak elégítve. Hiszen az eddigi házhely - szétosztásbői is rengeteg visszaélés származott mi fog származni ezekből az -ujabbakból maja? Az agrár­törvény e házhelyek kiosztását határozottan " munkások, tisztvise­lők és más szerény anyagi eszközökkel rendelkező lakosok részére " irta elő* Snnek ellenére Kolozsvárott házhelyhez jutott, még­pedig egyszerre kettőhöz Forutiu Smii, aki Kajánton román pap még ma is, bár a forradalom után Kolozsvárra költözött be, itt gyönyörű házat vásárolt magának és csak innen látja ?1 ottani papi funkcióját, érthetővé tessi azonban az egészet, hogy ő maga is tagja volt az agrIrbizottsIgnak. Ugyancsak tagja volt az agrárbizottságnak Pop. Augustin magyarnádasi román pap is, akinél ugyancsak háza van na* lo ,svárótt,Magyarnádason pedig földbirtoka és mégis két házhelyet juttatott neki az agrárbizottstgS Flor fcSatiokie vezérfelügyelő Dobrudzsában teljesít jelenleg szolgálatot, as agrárbizottság mégis Kolozsvárott utalt ki részére kát házhelyet. Két házhellyel jutalmaz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom