Lapszemle, 1927. november

1927-11-11 [1332]

ponttá erősitik. Nem látszik lehetetlennek, hogy bizonyos rendelések amelyeket Franciaország az.utóbbi időben Németország jóvátételi szaká­jára tett, nem francia katonai szükségletek kielégítésére szolgálnak, hanem a jugoszláv fegyverkezést akarják előmozdítani. Ugyanakkor a "Vossische Zeitung" kikel a "i*aily Telegraph" ama állitása ellen,hogy a kisentaat* Németországgal szemben óhajt szerepet játszani s hangoz­tatja, hogy a német politika következetesen arra irányul, hogy barát­ságos közeledést lótesitsen az utódállamokkal, ami sikerült is, külö­nösen Jugoszláviával éppen a legutóbb megkötött német kereskedelmi szr ződés következtében nagyon javult a viszony s remélhető, hogy a fran­cia-jugoszláv szerződésnek nem lesz éle Németországgal szemben, A "Bu­dapesti Hirlap" közli a cseh távirati iroda párisi jelentését, amely szerint Marinkovics ós Briand barátsági szerződést és döntőbirósági egyezményt ir most alá Parisban, Franciaország ós Jugoszlávia között hamarosan kereskedelmi szerződóst is előkészítenek s rövidesen sor ke­rül ennek aláirására is. Párisi Ha vas-jelent és szerint Briand fogadta Marinkovics jugoszláv külü^ninisztert és a barátsági, valamint dön­tőbirósági szerződós aláirását november 11-re tűzték ki, A "Temps" azt irja, november 10-ón, hogy a szerződés aláirása annyival inkább termó­sjütes,me»rt csupán megerősítenek egy helyzetet. Nem Franciaországon múlott, hogy gyakorlatilag nem lehetett eljutni egy francia-olasz-ju­gószláv egyezményhez, Nincsics mindig ebben az értelemben dolgozott, o* lasz részről azonban nehézségekbe ütközött, A lap végül kijelenti,hogy a szerződés nem tartalmaz sem közvetlen, sem közvetett fenyegetést sen­ki ellen, sőtinkább jogot ad Franciaországnak arra, hogy előmozdítson minden fáradozást, amely a kiengesztelődósre ós közeledésre irányul, mert ezzel meg lehet könnyíteni az Európa e részében felmerülő kórdé­,J «.«... ........ .......... sek barátságos rendezését. /?/,- A "Pesti Napló" zürichi jelentése szerint a M ^eue Zürcher Zeitung" rámutat arra, hogy olyan külön szö­vetség megkötéséről van sző, amely forma szerint beilleszkedik usryan a

Next

/
Oldalképek
Tartalom