Lapszemle, 1927. november

1927-11-02 [1332]

Icánk az évek sora óta teljesen egyenes irányban halad. Feltűnő volt az a feltűnés, amelyet a Birodalmi -Elnöknek a tannenbergl emlékmű leleplezésénél tartott beszéde a Külföld némely köreiben keltett, egy beszéd, amelyet ugy én s valamint a Birodalmi Külügyminiszter ur • el&őleg helyeseltünk. Persze azt a nézetet vallom, hogy a hadivétkeff sóg kérdését nem lehet ide-oda szóló beszédekkel eldönteni. Komoly tudományos kutatásnak és pártatlan vizsgálatnak kell felderíteniök azokat az utakat és terveket , amelyek a világháború végzetes kezde­tére vezettek. Annak az Ítéletnek, amely ebből adódik, minden nép­nek alá kell magát vetnie., még ha ez az Ítélet fájdalmas volna is. Ha a német kormány és a német nép az igazság felderítését követeli, ugy ez nea taktikai e szköz., hogy valamilyen anyagi tuérmészetü köt e~ lezettségek alól szabadítsak meg magukat* A szerződésből reánk rá­ramló anyagi kötelezettségeket eddig a legloyái is abban teljesítettük és a jövőben is teljesítjük. Csupán a becsületünk érdekébea, amely minden nemzet számára a legnagyobb kincse kell hogy képezne, apel" látunk a történe lenhez. Miután a Birocfealmi Kancellár még a jóvátételi ügynöknek a Birodalmi pénzügyminiszterhez intézett levélé* érintette, hosszasabban nyilatkozott az iskolatörvényről , amely olyan alapot fog nyerhetni, hogy a különböző pártok és világnézetű csoportok ösz" > 29 s jogos kívánságainak megfelelhessen. Senki se kényszeríttessék arra, hogy gyermekeit olyan iskolába küldje s amely nem felel meg világnézetének. Azután a Liberális Egyesülésnek a kultúrharc felidé­zésére vonatkozó törekvései ellen fordult a kancellár,. Végül pedig kijelentette, hogy néhány nappal ezelőtt a polgársághoz intézett felhívást olvasott arról, hogy az összes polgári pártok az osztály­harcot hiidető baloldal elleni harcban találkozzanak, A kancellárnak az a meggyőződése, ^g^Qt^A^^f^iivás nem fog tetszést kelteni a cent«

Next

/
Oldalképek
Tartalom