Lapszemle, 1927. november
1927-11-08 [1332]
ta volna magát a szoltoravatás ünnepségétől, de a "Nemzeti Újság" rámutat arra is, hogy arendező bizottság nem hivta meg sem az egy házat,mirt ilyent, sem az egyházközségeket, sem az országos katholikus szövetséget sem a katholikus népszövetséget, tehát egyetlen olyan szervezetet, sem intézményt sem, amelyet a magyar katholikusok ferumának elismerni lehet A püspöki kar elvárhatja személyes meghivóval hivják mag a nemzet ünnepére, egyébként rámutat arra is, a "Nemzeti üjság", hogy a leleplezés* jelen volt a pápa budapesti követe, a pannonhalmi főapát ós a koimény papminiszter tagja is.A Szántó-féle kommunista pörben az itelet a mai lepk közlése szerint szerdán várható.Komán ás erdélyi magyar-német lp. 1927 novaker hó 3. 19£7 évi nővérber hó 5-7-iki lapok /folytatás/ JB e 1 p o 1 í t i k a. A felirati vita véget ért, a felirati javaslatát természetesen elfogadták, de amikánt a vita folyamán is a kisebbségek részéről elmondott beszédek emelkedtek ki különösen, a záróülés is meghozta a maga kiséö bsági vonatkozásait* A Keleti Újság, Déli hírlap és Uj Kelet 7 tudósítása szerint slsősorban ''^hirculescu előadó polemizált a maga záróbeszédében a kisebbsági beszédekkel, kijelentve, hogy a román kormányok jóakarattal eleget akarnak tenni a kisebbségek kívánságainak. Minthogy azonban ezeket csak a súlyos időknek meg-felelő mértékben lehet megval-sitani, azért türelemmel kell várni, iiaguk a békeszerződések nem szolgálnak a kisebbségi követeléselmek jogi alapul,hanem a megegyezést békés uton kell keresni, ühireulesoi e nevezetes kijelentései után a kormány neróben még Duca belügyminiszter is válaszolt a kisebbségi felszólalás okra, melyek s::erinte igazságtalanok voltak,minthogy a kormány munkáját a körülmények mérlegelése nélkül kiritizálták . Hangoztatta a kormány jóakaratát, de kijelentette, hogy a kisebbségi egyháORSZÁGOS LEVÉLIA* O r O