Lapszemle, 1927. október

1927-10-13 [1331]

Ivett , hogy a szellemi vált ozásokat ée felfordulásukat vennék tekin­t*tb*. Ha a világgazdasági konferenczia a közgazdasági msgsgyssós ke­resés* volt, Ugy a szociális hók* keresés* ennek szükséges kisgóssité* sót képest. Hogy Németország azon as uton fog haladni! amely a szoci­ális békéhes vezet, saját helyzetéből mint nagy Iparországéból és ab­ból a szükségességből adódik, hogy összes néprétegei között fenntartsa a békét. Hogy mindent meg fog tenni az egyes népek közötti munkafeltó­telek kiegyenlítésére, kiviteli iparországi helyzetéből adódik, mely megköveteli, hogy a népek gazdálkodása egyenlő napsütésben és egyenlő ánnyék"ban menjen végbe. Éppen ezért a nemzetközi munkaügyi hivatal összes törekvései a német külpolitika nagy alapvonalaiba való torke­lásra irányuló törekvések. Adva vannak ezek a megegyezés, az együtt** működés és az összes népek békás fejlődéséért való közös harc gondola" ta által. Évek óta csak ezeket a célokat szolgálta a német külpoliti­ka. Aki ebben kételkedik és a német népen belül folyó mozgalmakat lé­lektanilag, mint ezekkel a törekvésekkel ellent ét-ben állókat tekinti, az f élrei sneri az ész és a kedély azon erőit, amelyik a német nép " ben ezért a politikáért szállnak sikra. Ha a minap a németek milliói olyan túláradó szívélyes seggel hódoltak a német birodalmi elnök tisz­teletreméltó egyéniségének, ugy ezt nem azért tették, hogy abban a revanche gondolata és a háborús lelkesedós gondolata jusson kifejezés­re , hanem éppen azért, mert a mi Birodalmi Unok urunk az emberi egyé­niség azon fejlődósének jelképe, amely a nevelésen, hagyományokon ós a "belső he állításon keresztül önmagára talált a mult és a j ele n kö " zött. A Hómét Gyáriparosok Birodalmi Szövetség* reggelit adott a tanulmányúton Németországon időző liberális angol parlament ár ius ok én újságírók tiszteletére, mely reggoliin német részről a külügyi hi­m *9 m m» m*. m m m m m mm «* vatal néhány tisztviselője, a Birodalmi Kormány sajtóosztálya, a bi* rodafiLrai gyűlés tagjai és a gyáripar képviselői vettek részt, A Szö„­vét ss g t i szt ele tbeii elnöke Sorge dr. élénk örömének adbit kifejezést ORSZÁGOS LEVÉLTÁR S7U

Next

/
Oldalképek
Tartalom