Lapszemle, 1927. október
1927-10-10 [1331]
Apponyi Albert gróf a "Pester Lloyd" vasárnapi szamának vezető helyén foglalja össze a Népszövetség szeptemberi ülésszakának mérlegét s felveti a kérdést, hogy lehet-e a Népszövetség evolúciójáról beszélni, vagy indokolt-e az általános pesszimizmus a Népszövetséggel szemben. Rámutat, hogy ezt a kérdést csak egy hosszabb fejlődési folyar mat alatt lehet megítélni. Aa bizonyos, hogy a béke és az igazságosság gondolata, amely a Népszövetség intézményét életre hivta a legkedvezőtlenebb talajba került a világháború által felidézett antágonizmusba ós az elhibázott békeszerződések által teremtett helyzetbe, amely a győző ós a legyőzött államok között a háborús an tagon izmust jogilag állandósította. Nsm lehet azonban letagadni,, hogy a Népszövetség mégis egy ál landó nemzetközi vitatkozási fórum a népek közös érdekeinek megállapítására és egy olyan pódium* amelyen alkalom kínálkozik az ellaitéteket kiegyenlitó érvek mérkőzésére. Rámutat Apponyi Albert gróf arra, hogy az elmúlt hót év népszövetségi vitái során mindjobban kialakult az az igazság, hogy amint az egyes nemzetek életében a jogi és a politikai hatalom elválasztása és az elsőnek függetlensége a népek szabadságának békéjének ós demokráciájának alapja, ugy a nemzetközi viszonylatban is a jogi hatalom kérdéseit el-kall választani a politikaiaktól.A Népszövetség idei ülésszakának mérlegét abban foglalja öszsa*>, hegy először nyilt alkalom az idén a kisebb és elnyomott népeknek is az öntudatos érvényesülni akarást hangoztatniok* A szabad kritika hangját főként a norvég ós a svéd miniszterelnök* valamint a holland delegátus beszédében találhatjuk meg s vigasztalhogy az északi államok szelleme mindinkább érvényesül a Népszövetség ülésein s Apponyi bk tos reméli hogy ezeknek a semleges kis országoknak az üdébb és pártat lati. szelleme fogja tevább fejleszteni a'Népszövetség evolúcióját