Lapszemle, 1927. október

1927-10-08 [1331]

vétségnek sem szabad, ismernie, ha élni akar. A Manchester Guardian 6 belgrádi jelentése ismerteti a szerb álláspon­tot a magyar-román birtokpereköen. Bevezetőnek irja, hogy magyar küldöttség tárgyal Belgrádban egyes függő kérdések tisztázására a két állam közt, és e tárgyalások reraélnetőleg egyengetik az útját a megértésnek közöttük. Szerbia azonban aggodalommal kiséri a román-magy ír vita menetét, mert ha a magyarok győznek a kérdésben, bizonyára precedensül használják föl Szerbiában és Cseh­országban is. "RJddig is történt már pár kisérlet angol támggatással megtámad­ni a szerb földreformot. Pedig ha megpróbálnák a földeket visszaadni eredeti tulajdoiisoaiknak, nagy zavarok támadhatnának és a .két ország közti viszony is elmérgesednék, A szerb sajtó sokat irt a kérdésről és rámutatott, hogy voltaké en nem történt földelkobzás, hanem csak annyit sajátítottak ki a föl­dekből, amely analóg természetben fizetendő pótadóval és azt minden alattva­lónak egyformán kell fizetnie. Ily pótadó kérdésébe beleszólni annyit jelent, mint egy állam legelmibb jogaiba szólni oele és lehetetlenné tenné e kevert fajú tartományok kormányzását. Másik szempont, amelyet nem vettek tekintetbe Genfben az, hogy egész hadsereget kellene toborozni, hogy a parasztoktól visz­szávegyék a földet és elkerülhetetlen volna a vérontás, tekintve, hogy ők ezekért a birtokokért oly sokáig éheztek és küzdöttek. Paléologue-tárgyalások, A Times 6 irja s hógy az állitólagos BLéologue-jegyzék körül nagy vita folyt a magyar sajtóban és majdnem szórói-szóra adja Bethlen gróf jelentését a kérdésről. Belpolitika, A Times 6 támadja a blackpooli munkapárti konferencián uralkodó nagy gon­do.atzivart, különösen ^edig a tervbe vett potadót, amely 85 milliót jövedel­mezne évenként. Ez adó elősorban a takarékosságot adóztatná meg a költekezé*.* rovására és a pénzügyi gépezetet is nagyon nehézkes menetűvé tenné és ez az

Next

/
Oldalképek
Tartalom