Lapszemle, 1927. október
1927-10-06 [1331]
vétség gazdasági bizottságának októberi ülésén a raagyar-osztrák lisztvámok kérdése is szóba kerül * A. belgrádi magyar-jugoszláv tárgyalásokra vonatkozólag a "Pesti Napló" közgazdasági rovatában irja, hogy egy magyar delegáció, amelyben pénzügyi és vasúti szakemberek foglalnak helyet, hetek éta tárgyal Belgrádban s e tárgyalások célja az eddig függőben maradt pénzügyi kérdések megoldása s olyan vasúti kérdések ren<s zóse s amelyet nemzetközi egyezmények irnak elő, ezek között legfontosabb a Baja-£ombor-i és a kelébiai vasúti vonal megnyitása. Ugyanekkor azt irja a "Pesti Napié", hogy a két ország megbizottai között megegyezés jött létre, hogy decemberben Budapesten ujabb tárgyalásra ülnek össze, amikor vámtarifái is szerződéssel igyekeznek kiegészíteni a meglevő kereskedelmi egyezményt* Meglehet az is $ hogy ugyanakkor fog sor kerülni a fiumei kikötő használatával kapcsolatos kérdések rendezésére is. Mária román királyné Nagyváiudra költözéséről a "Magyaroisz^ nagyváradi jelentést közöl, amely hivatkozik a bécsi lapok ama értesülésére, hogr Mária királyné Bratianu inrtikái elől Nagyváradra akar visszavonulni s már tárgyalások folynak a nagyváradi püspöki palota megvételéről, vagy kisajátításáról. A nagyváradi római katholikus püspökség titkári hivatalában semmit sem tudnak a püspöki rezidencia ilyrn célú kisajátitásáról 3 de nem tartják lehetetlennek, hogy a román kormány Mária királynétól a váradi internálással iparkodik szabadulni.Belpol itika. Dróhr Imre népjóléti államtitkár a"Magyarország" mi számaban részletesen nyilatkozik azokról a szociálpolitikai törvényjavaslatokról s amelyeket a népjóléti miniszter a parlament őszi ülésszakán a törvényhozás elé akar terjeszteni. Mindenekelőtt bejelentig hogy az : 1 aggkori és rokkantság esetére szóló biztosítási törvényjavaslat már készen van. Ugyanekkor bejelentig hogy a sztrájkjog szabályozásáról s a kollektív szerződós kérdésének rendezéséről is törvényjavaslat készül. Törvénnyel szabályozzák a fiatalkorúak alkoholfogyasztásának korláto-