Lapszemle, 1927. szeptember
1927-09-22 [1330]
el mindenünket. Újból kiderül, hogy a mi u.n. barátaink Anglia és 0laszország csak addig tartanak barátságukban 9 amig szép szavakkal kifizethetnek bennünket^ de mihelyt tettekre kerül a sor s arról van szó, hogy érdekeink mellett rs tegyenek egy hajszálnyit, ridegen hátat fordV tanak nekünk. Kérdezi a lap* mit tett a magyar kormány és külpolitika oly irányban, hogy ez a barátság végre . tettekben is nyilvánuljon? A magyar külpolitika odáig, sem tudott eljutni, hogy azt a leghatalmasabb érvet, amelyet Titulescu hazája javára olyan fényesen forgatott odakünn, jó előre kicsavarta volna Románia kezéből. Igy azután Románia mint a nyugati civilizáció védbástyája s mint a bolsevista veszedelem legmegbizhebóbb ellenfele jelenhetik meg a nemzetközi fórumokon és busás fizetséget rak zsebra olyan szolgálatokért, amelyeket sohase lesz képes teljesíteni. Románia odahaza maga is a Szovjet jogi és politikai elveit alkalmazza, idegen nemzetiségű, alat tavai óival szemben. Keserű lecke a genfi döntés a magyar külpolitikának, mert le kell számolni vele, hogy a világot irányító diplomácia hivatalos tényezői között egyetlen barátunk sincs.- A "Budapesti Hirlap * vezércikke is a genfi döntéssel foglalkozik s felállítva annak mérlegét, megállapítja, hogy a magyar ügy a világ érdeklődésének középpontjába került s Németország mellónk állásán felül több más állam támogatását is megszerezte, amiből arra következtethetünk, hogy decemberben sem leszünk pártfogók nélkül. - A "Nemzeti Újság" vezércikke szerint a Népszövetség szemmelláthatólag még ma is a "békekonferencia folytatása" amint azt Lansing mondotta,. Pedig az európai közhangulat ma már fejlődőben van s ha a Népszövetség nem közeledik a tiszta jog felé, s nem távolodik el a politikától, mindjobban talajt vészit* - A "8 Orai Újság" azt fejtegeti,, hogy a magyar kérdés mólyen járó nemzetközi jogi kérdéseket érint, amelyeket képmutató formulákkal, vagy dialektikával megkerülni lehetetien« - Az "Újság" rámutat arra,hogy a genfi román delegáció milyen tevékHny volt a sajtó informálásában >. ezzel szemben ' i l:í 5 . .:• V,.,.; ORSZÁGOS LtVfcüAtt eitók^wi^*^