Lapszemle, 1927. szeptember
1927-09-22 [1330]
Külpolitika. • Apponyi Albert gróf nyilatkozott Genfben a külföldi sajtó képviselóinak, akik előtt főképpen a magyar-román viszályt fejtegette Összefoglalóan kiemelte, hogy az ismert román álláspont a nemzeti agrártörvónyhozásra valé tekintettel értendő, véleménye szerint azonban a nemzetközi jog és a szerződések minden nemzeti jog előtt állanak, fló- ; zete szerint csak egy kivezető ut volt ós van és ez a hágai nemzetközi biróság megkérdezése. Magyarország aláveti magát e biróság véleményének, akár igazat kap, akár nem,- A Tanácsnak mint politikai testületnek nincs joga arra, hogy ezt a jogi kérdést elintse. Jogi ügyekben, - politikai kérdésekkel ellentétben** - nincsenek kompromisszumok, hanem csak döntések. Senkisem fog vagyonáréi harc nélkül lemondani, mig reménye van arra, hogy igazat kap. Az egész ügy állását sakkjátékosok * remisnek mondanák. Mind a két félnek szabad a keze és az egész ügy kedvező megoldása a lehetőség határain belül van, de csak abban az esetbei ha a jog utjárél le nem temek. - Az •Újság" genfi tudósítójának adott külön nyilatkozatába! apponyi Albert gróf hangoztatja,' hogy az adott körülmények között meglehetünk elégedve az elért negatív eredmény nyel, amelynél többet elérni lehetetlen volt, mert nem szabad elfelejteni,' hogy a Népszövetségnél ma még mindig sokkal inkább aha talmi kombinációk ós a politikai szimpátiák döntenek, mint az elvi szempontok." A hatalmi viszonyok pedig teljesen ellenünk vannak és politikai szimpátiák felett, még mindig az dönt, hogy a háborúban ki volt a győztesek é mellett és ki volt ellenük. Ilyen körülmények között nagy eredménynek tekinthető, hogy sikerült megakadályozni egy döntést Románia mellett,amely minden oly kilátásnak, hogy igazságot nyerjünk, véget vetett volna. A dolog' ma ugy áll, hogy semmi érdemleges határozat nem jött létre Teljesen szabad kezünk van a továbbiakban s felfogása szerint, ha idő* ORSZÁGOS LEVÉLTÁR