Lapszemle, 1927. szeptember

1927-09-20 [1330]

a.z> a,!ife^ux U«JJ luiog auio^i,ui sex; a,v\.ox s uogy ueioegye<ze80 nexmix automatikusan be lenne vonna valamiféle háborúba és hogy a britt flot­tát egy idegen hatalom rendelkezésére kellene bocsátania* A lap hossza" ean kifejti, hogy mind a két félelem teljesen alaptalan és ezért nem lehet érteni, hogy az angolok fáznak a genfi jegyzőkönyv kötelezettsé­geitől, mikor készek voltak csak oly nagy kötelezettségeket elvállal* ni a locarnoi paktum általa A "Temps" /16./ bécsi tudósítója jelenti, hogy Hantoe Ele ­mér, budapesti egyetemi tanár és volt magyar államtitkár az utóbbi na­pokban a "Neues Wiener Tagblatt"-ban és egyéb fontos középeuropai la" pókban egy cikksorozatot irt, melyben kijelenti, hogy Középeuropa gaz­dasági konszolidációját az érvényben levő szerződések jogi alapján le keresztül lehetne vinni. Hantos kifejti, hogy miután a dunai konföde ­ráció és a vámegység formulái mindenféle kifogásokra adtak okot, tehát oly gazdasági közeledési formát kell keresni, amely a középeuropai ál­lamok jelen politikai helyzetén semmit sem változtatna« Hantos végül hangsúlyozta, hogy a Népszövetségnek kellene a kezdeményezést csinál­ni ebben a kérdésben és a középeuropai gazdasági problémák rendezésé • nek érdekében egy konferenczlára hivnl össze a középeuropai államokat, amelyen azután a nagyhatalmak is résztvennémnek* Az "Oeuvre" /16*/Bratianu Vintila francziaországi látogatá­sával foglalkozva megjegyzi, hogy Bratianu aligha jött csak a reumáját kezeltetni, • mint ahogy kijelentette - hanem egy román kölcsönt fel­venni* Bratianu a aajtó képviselői előtt kijelentette, hogy Románia idegen segély nélkül keresztül tudta vinni pénzügyi konszolidációját, ami életképességének jele. Most azonban egy ujabb feladat vár reá : a rekonstrukció feladata és a nyugati pénzügyi köröknek Románia kitűnő

Next

/
Oldalképek
Tartalom