Lapszemle, 1927. szeptember
1927-09-26 [1330]
volt. Ez a térkép teljes meghagyta nekünk Nyugatmagyarországot s Felvidéknek csak északnyugati részét szakitja le Csehszlovák ország számára, Pozsony és Kassa azonban magyar maradt. Magyarországiak hagyta a térkép Arad, Temesvár, Nagyvárad és Kolozsvárt is, a szerbek pedig aligkaptak valamit az anyaország testéből, Horvátország elszakadásán k> vül. így képzelték Magyarország felosztását 1917-ben az entente vezérei, a mai Csonkamagyarország azonban szinte a fele annak a területnek, amelyet még 1917-ben meg akartak hagyni nekünk* Románia mint a "Reggel" londoni keltezésű cikke irja, másfél millió font kártérítés fizetésére kötelezte magát néhány nappal a genfi tanácsdöntés előtt, az angol petroleumtrustnek, így azután az angol petróleuméi*dekeltség Titulescu mesterkedése! és Mária román királynéná: Chamberlainhez és az angol királyi párhoz intézett könyörgő levelei birták rá Chamberlaint ismeretes magatartására. A román földreform végrehajtása folyamán elkövetett panamákat ismerteti a "Budapesti Hirlap" egy cikke, amely rámutat, hogy amint azt ezer ós ezer feljelentés ós ezek alapján lefolytatott vizsgálat ki» deritette, a régi királyságban is a legnagyobb csalással hajtották végre a földreformot. A 2 millió hektár földet csak papiron vették el a földesuraktól s még papiron sem osztották ki az igényjogosult parasztoknak. Az elvett földeken is jórészt a földem üvelésügyi minisztérium és a közigazgatás emberei osztozkodtak. Maga Bratianu V int illa a jelenlegi pénzügyminiszter samburesti birtokát a törvényszékkel Összejátszva, csalással mentesítette a kisajátítástól. A romái főispánok hasonlóképpen csináltak.Mint a "Dimineata" hiteles periratok alapján megállapítja, Solacolu Theodor IIfov-megye főispánja ugyancsak a földreform végrehajtásával megbízott bizottsággal játszott össze annak tagjait néhány hold földdel lekenyerezte, ugy hogy birtokaiból egy talpalattnyit sem vettek el az igényjogosult földtolón parasztok számára.- Gaál Jenő