Lapszemle, 1927. augusztus

1927-08-23 [1329]

IC Cüü főnyi tömeg helyett azon caak 300© cseh hivatalnok vett részt .akik azonban annál hangoaabbak voltak és leverték a magyar címereket a boltokról AMagyarság belgrádi jelentés nyomán azt irja^, hogy &P~ rosec szlovén képviselő , aki a választások lefolyása után be fog lépni az uj szerb kormányba * Pettauban a néppárt gyűlésen nagyobb beszédet mond ott, melyben többek között megemlítő tte ; hogy özerbiát a folyó évben súlyos háborús veszedelem fenyegette,, amelyet csak oly módon lehetett elhárítani,, hogy a szlovén néppárt bizalmasan interveniált Budapesten és szófiában A hírrel kapcsolatban a lap felszólítja a kormány t^' hogy nyilatkozzék arról^ mi a magyar felelős körök nézete erről a rejtelmes szlovén intervencióról^, amely Szerbia felől éppen Budapesten tudta el­hárítani a fenyegető háborút*' B e 1 p o 1 1 t 1 k a . ABudapeati Hirlap és az összes lapok közlik & kormányzónak a Ludovica növendékeinek felavatási ünnepén tartott beszé*­dót,, melynek jelentősebb részei a következők s"Nemcsak a harctéren áll­tuk meg helyünket, hanem a világ arénájában mindenütt,; ahol magyar vé­reink veszik fel a küzdelme-*;, legyen az vivóver3eny s usséveTseny, dalos* verseny* vagy bármely sport, sőt elzárva a tengertől^ cserkészeink a dániai vizi mérkőzésen is g őzteskónt kerültek ki,, Éa győztek Itthon az adófizető polgáraink egy szinte kilátástalan küzdelemben katasztro­fális pénzügyi helyzetünk szanálása körül? Szerénységre intvén a fiatal­ságot, megjegyezte., hogy a fiatalságnak joga van a szórakozásra éa ke-r mány munka után szükség is van arra, de kerülni kell a költséges, tes­te t-lelket megrontó mulatságokat, A felavatottaknak nem csak a hősiesség ben, de ebben is mintaképet kell mutatni a magyar ifjúságnak A szabad időt a tudás kibővítésére, Idegen nyelvek tanulására kell fordítani: mert a nyelvismeret a műveltség egy bizonyos fokmérője, Cqn so nkama gv »T_

Next

/
Oldalképek
Tartalom