Lapszemle, 1927. augusztus
1927-08-17 [1329]
Augusztus 7 - 10-iki lapok. Balpolitika. A sajtót még mindig élénken foglalkoztatja Korosecnek az alkotményreviziérél. a felsőház feláll!túsárél mondot t beszéde,A szerb sajté, valamint a Pribicsevics-párti sajtó a leghatározottabban elitéli a Korosec követelte reformokat. Igy a Vreme /9/ a Korosec felvetette alkotmányára vízió kérdésével foglalkozva ama gyanújának ad kifejezést, hogy Korosec a kérdésről nemcsak saját nevében^ hanem Belgrád nevében beszéloA lap szerint a kormánnyal elégedetlenekbe radikálisok,az ellenzék és a demokraták körében Korosec alkotmányreviziós és a felsőház felállítását szükségelő beszéde általános felháborodást váltott ki s azt hiszikjhogy Korosec a beszédével a kormány terveit árulta el* A lap szerint politikai körökben ipeszélyeanek tartják az alkotmányrevízié felvetésének kérdését, Korosec felvetette össz-reformokat reakcionárusnak mondják, AZ elégedetlen politikai körök erélyes akciót inditanak a nép körében a kormány emo állitólagos tervei ellen, melyet Pribicsevics máris megindított. A Treme/9/ egy Davidovic.s környezetéből származó véleményt közöl, amely szerint, ha a kormány tényleg felvetné az alkotmány revíziójának kérdését, ugy a demokratapárt a legerólyesebb harcot fogja megindítani ellene* A jelenlegi politikai viszonyokat nem tartják a demokraták alkalmasnak az alkotmányrevizió kérdésének felvetésére. Szerintük a nép a leghatározottabban ellenezné ezt. A legsürgősebbnek tartják a nyomasztó gazdasági válság sürgős megoldását,, A Politika/9/ szerint politikai körökben általában, az a vólemény^hogy Korosec alkotmányreviziós beszéde összefüggésben áll Yukic3evics miniszterelnök és Korosec között létrejött baaráti paktummal, -5 lap szerint Davidovics elvileg nem ellenezné az alkotmányreviziót, ha ezt illetőleg előzetes mogállapodások jöttek volna létre. A mai poli-