Lapszemle, 1927. augusztus
1927-08-31 [1329]
Az int«rparlamentárij» konferencia vitája réget ért, ugy hogy Berzeviczy Albert már nem mondaita el Flerescu román delegátus ismeretes felszólalására válaszbeszédét« A konferencia résztvevői tiszteleté* re Briand adott lakomát s az ez alkalommal tartott beszédébea hangoztatta, hogy a jogrenden felépülő békekoncepció a szerződésekbe vetett bizalomba meriti erejét, Hogy a népek biztosítják maguknak a béke basa nát, tiszteletben kell tartani a szerződéseketi s magukévá tenni azt az alapelvet, hogy a papiron foglalt határ y tehát a szerződéssel megáll api tott határ szent és érinthetetlen ós hogy tisztelniök kell azt minden mellékgondolat nélkül, minden revizióra irányuló kisérlet mellőzésével, anélkül;* hogy szefÉamákban keressenek menedéket, bármilyen szellemesek is azok, - A konferencia előzőleg elfogadta azt ajavaslafeétV fcmélyet a "agy*érkezéé csökkentésével foglalkozó bizottság dolgozott ki, A javaslat szavazatra "bocsátása előtt Solmann német delegátus csoportja nevében nyilatkozatot tett* amelyben kijelenti* hogy bár a német delegáció elismeri, hogy a bittonsági ós leszerelési kérdések kapcsolatban vannak egymással, de ismételten felhivja a figyelmet arra, hegy négy európai nemzetei,; amely katonai hatalmaktól körülvéve él, messzemenően lefegyvereztek* ugy hegy e népeknek caak bizonyos szerződésekben nyújtanak biztonságot, A német csoport véleménye aa* hogy az általános biztonságot és megbékülósi caak az általános Leszerelés hozhatja meg, - Elhatározták még£ hegyi a két év múlva tartandó legközelebbi kongresszust Berlinben tartják, Szüllő Géza csehszlovákiai magyar képviselő, aki az interparlamentáris konferencián is résztveti nyilatkozott a "Pesti Napié" műnk aiársának s megemliieiie, hogy amikor Florescu román delegátus a trianoni békéről azt állította* hogy az a nyugalmat és az igazságot garantálja, ő közbokiáitotts Sz vitathatói Megemlékezett Szüllő Betharmere akciójáról is és rámutatott, hogy a kisententeban kiváltott reakció mutatja ideges félelmükéi már pedig a félelem nem azoknak iu-