Lapszemle, 1927. július

1927-07-30 [1328]

Amerika is be fogja látni. Sokkal haroiasabb a MORNING POST 28 hangja, A lap örvend, hogy az admirí litás politikája, amint azt Genfben fejtették ki, egyezik a külügyminisztei álláspontjával, Anglia első kötelessége saját biztonságát tekinteni, Ame­rika oélja hatalmas nagy oirkáló flottát épiteni, amire sem Angliának, sem Japánnak nincs szüksége, úgyhogy Araerika Japán és Anglia biztonságának rov* sara akarja a paritást elérni* Az amerikai tétel a fegyverkezések erősíté­sére vezetne, Biztonság ily körülmények közt csak hármas szövetséggel len­ne elérhető, már pedig Amerika ellene van a szövetségeknek, amint azt Wil­son ígéretének megszegése /francia-angol-amerikai szövetség/ mutatja. Ami Chamberlain végső ajánlatát egy ideiglenes egyezmé&yre illeti, azt nem sza­bad osak azzal a fenntartással elfogadni, hogy mihelyt Francia-vagy Olasz­ország erősebben épít, Anglia is építhessen.. Chamberlain az amerikai sajtó vádjait méltóságtólejsen vetette vissza, Anglia nem akar diktálni Ameriká­nak, de magának sem enged diktálmi Amerikától, A DAILT TELEGRAPH 28 szerint Chamberlain őszinte kijelentései bizonyá­ra megszüntetik a félreértéseket- Anglia nem akar erősebb lenni a tengeren Amerikánál, fejte te ki a külügyminiszter, A főnehézség a kis cirkálók kér* désében van, amelyekre feltétlenül szüksége van Angliának, de abba se me­het bele, ha a paritást nem akarja feldönteni, hogy kis és nagy cirkálókat egy kalap alá vegyenek. A paritás sző és matematikai formulák hangoztatá­e i. ' jfl sa nem segit, de talán megoldást lehet találni ideiglenes egyezményben, mint Chamberlain ajánlotta, ORSZ/ í^: a tfi6 ÉLTÁR Legérdekesebb a MANCHESTER GUARDIAN ^8 cikke, amely tisztán a beszéd befejezésével foglalkozik az ideiglenes megegyezést illetőleg, amelyet no­ha nem lát elég világosnak, mégis fontosnak talál. A lap szerint e passzus burkoltan elismeri Amerika tengeri femsőségét. Minthogy a két állam közt háborúról szó sem lehet, kell hagyni, hogy Amerika épitsen annyi nagy cir­kálót amennyi neki tetszik. Noha ezt ily nyiltan nem mondta Chamberlain^ voltaképen ez az alapértelme beszédének. Ha ez a kormány politikája, di-

Next

/
Oldalképek
Tartalom