Lapok Pápa Történetéből, 2020 (1-6. szám)
2020 / 1-2. szám - Ürmös Péter: Észak-Pannon kisgrafikai mozaik
Csehországból és Újvidékről hoznak el díjakat. (Ok mindketten szereplői a jelen tárlatnak.) Bár az ilyen nagy volumenű kiállításnál nem szerencsés egyes személyeket kiemelni, de itt most a szóban forgó példa kedvéért tettem kivételt. Tematikus megközelítés szerint is igen gazdag a bemutatott anyag. Az őstémáktól kezdve (mint például Ádám, Évától - illetve teremtéstörténetétől) a szakmaspecifikus rézkarcoló szerszámokig, természetábrázolástól a teljesen elvonatkozatott, nonfiguratív motívumokig, a cirmostól a békegalambig, a sziklarajztól a portrékig bezárólag sorolhatnánk tovább a példákat. Valamint ne felejtkezzünk el a kimondottan magyar motívumokról, amely mindig gesztusértékű egy külföldi alkotótól. Egy mondat erejéig említsük meg, hogy a határon túli magyar alkotók is szép számban szerepelnek a mostani bemutatón. Bár nem voltak közreműködői a KBK megalakulásának, de időről időre részt vettek rendezvényeinken és tárlatainkon, így váltak idézőjelben „jelképesen is”, illetve tevőleges szereplőivé a határainkon átívelő összefogásnak. Örömmel jelenthetjük ki, hogy az ország majd minden régiójának kisgrafíkai képviselője szerepel a seregszemlén Szombathelytől Nyírbátorig, Budapesttől Szegedig, Ajkától Ceglédig, Soprontól Debrecenig. Telefonszolgáltatók kifejezésével élve az ország kisgrafíkai lefedettsége ezen a kiállításon meghaladja a 80%-ot. Azt is örömtelinek vélem, hogy a már eltávozott művészeink lapjai még mindig „forgalomban vannak”, így nemcsak az ő emlékeiket, hanem az általuk létrehozott grafikai örökséget is folyamatosan és méltóképpen ápolhatjuk az ilyen, és hasonló rendezvények által. A kiállítást szándékaink szerint tovább vándoroltatjuk; a teljesség igénye miatt jegyezzük meg, hogy eddig 2019 októbere óta Budapesten két kerületben, valamint Szegeden volt látható. Végezetül köszönetét mondunk mindazoknak, akik a kiállítás létrejöttében közreműködtek, nevük a katalógusban olvasható. Hálásak vagyunk Molnár Iscsu István grafikusművésznek a katalógus megalkotásáért, valamint a kaotikusán megírt és elküldött török névjegyzékek rendbe tételéért. MMXIX ♦ HUNGARY NEMZETKÖZI EX LIBRIS ÊS KISGRAFIKA KIÁLLÍTÁS INTERNATIONAL EX LIBRIS AND SMALL GRAPHIC EXHIBITION A kiállítás megtekinthető: 2020. február 3 — 24. Köszönettel tartozunk ennek a katalógusnak a kinyomtatásáért a JMVK Kötészeti és Sokszorosító Műhelyének; ez a Jókai Mór Városi Könyvtár ajándéka az Önök számára, kérem, fogadják szeretettel! Összességében megállapíthatjuk, hogy a KBK egyesület által meghirdetett pályázat sikeres volt, és ennek eredményeképpen létrejött tárlatot szeretettel ajánlom az Önök megtisztelő figyelmébe! A kiállítást ezennel megnyitom! 9S KIADJA A PÁPAI JÓKAI MÓR VÁROSI KÖNYVTÁR Felelős kiadó: dr. Hermann István igazgató Tipográfia: Polgárné Németh Katalin 1206 Pápa, 2020. HU ISSN 1216-5581 HU ISSN 1216-2027