Lapok Pápa Történetéből, 2018 (1-6. szám)
2018 / 5. szám - Holokauszt emlékünnepség - Zsinagóga, Pápa - 2018. július 08. - Unger Tamás ünnepi beszéde
Apák, anyák, gyermekek, testvérek, nagybácsik, nagynénik, ismerősök, szomszédok, szülők, nagyszülők, dédszülők tűntek el nyomtalanul és visszavonhatatlanul a véget nem érni akaró szerelvények vagonjaiban, törlődtek ki a történelem folyamából és hagytak betöltetlen űrt maguk után egykori közösségükben, utcájukban, városukban. Magunkba nézve is csupán sejtjük azt a mérhetetlen döbbenetét, tehetetlenséget, tanácstalanságot, amit ezen események kiváltottak akkor, és kiváltanak bennünk azóta is. Hiába halljuk, olvasunk róla újra és újra, az igazság az, hogy a mai napig nem dolgoztuk, nem dolgozhattuk fel igazán, mi is történt valójában. Lehet-e egyáltalán?! Fel lehet-e egyáltalán fogni mostani, ép ésszel, mi történt?! Csupán egy őrült eszme ártatlan áldozataira emlékezünk?! Vagy egy jól kitervelt, máig ható megsemmisítő hadjárat történetét látjuk? Egy amúgy befogadó nemzet politikai és történelmi gyengeségét, tehetetlenségét tagjainak megvédésére? Egy megcsonkított ország restitúciós álmainak beteljesülési ígéretét? Vagy mindezt együtt?! Hogyan adjuk ezt megfelelően tovább, mert ez kötelességünk?! Hogyan mondjuk el mindezt gyermekeinknek, akik szerencsére sohasem tapasztalhattak meg még ezt megközelítő borzalmakat sem? Akik már nehezen viselik azt is, ha elveszik tőlük okos telefonjaikat, nem kapnak wifí-kódot, nem kapják meg a kocsikulcsot, vagy esetleg szobafogságra ítéljük őket, mert nem azt tették, amit elvártunk tőlük. Akik fel sem tudják fogni, hogy ilyen volt valaha, hogy ilyen egyáltalán megtörténhetett. Bárhogy is gondoljuk, egy dologban közös kell, hogy legyen a gondolkodásunk: abban a felelősségben, hogy újra és újra megidézzük a történteket, emléket, emlékjeleket állítunk az eseményeknek és nem hagyjuk, hogy a következtetések levonása nélkül ismételje meg magát a történelem. Az utóbbi pár évben pedig többször lehet az a benyomásunk, mintha Európa ismét elfelejtette volna, milyen az, ha csendes cinkosságban egy másokkal, más vallásokkal, más világnézettel szemben teljesen intoleráns eszmét ölel a keblére és hagy kibontakozni. Mintha újra elveszítette volna reális veszélyérzetét és saját veszte felé araszolna. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! „... a holtak megtartása az emlékezetben az egyetlen igaz erény” - ez olvasható itt a Zsinagógában az egyik kőtáblába vésve. Engedjék meg, hogy e gondolat jegyében Pilinszky János: Ars poetica helyett versének részletével tegyek eleget e kötelességemnek: 1161
