Lapok Pápa Történetéből, 2017 (1-6. szám)

2017 / 5-6. szám - Kerecsényi Zoltán: Emlékezzünk a 195 esztendeje született Orlay Petrich Somára, aki 175 esztendeje diákoskodott Pápán másod-unokatestvérével, Petőfi Sándorral!

romban hallottam, hogy itt vagy, s hozzád jöt­tem. Van még egy pár forintom, melyet obsi­­tómmal együtt kaptam... Most már a további teendő felől okoskodtunk, s csakhamar elhatá­roztuk, hogy Pápán marad s iskoláit folytatja... Azonnal alkuba bocsátkoztam gazdasszonyom­­mal, s ez rábeszélés után késznek nyilatkozott éjjelre egy szalmazsákot, térítőt és egy párnát két váltó forint havi bérért, szobámba beállíta­ni... ” (Orlay)10 A Witmann-féle ház igazi diáktanya, Orlayn és Salkovicson kívül ugyanebben a házban lakik még néhány jogász, Parragh Gábor, Nagy Sándor és Kis Gábor, ők segítik az obsitost, a kvártélyon túl valami kenyérhez is juttatják, s besegítik az iskolába." Egy reggelen azonban - Orlay tiltakozása ellenére - bakaruháját ölti magára Petőfi, s abban jelenik meg a kollégi­umban. Amikor belép a tanterembe, a diáktár­sak hahotázásba kezdenek, a tanár pedig dü­höngve utasítja ki. Vérig sértve jelenti ki: „Itt hagyom Pápát, nem vagyok én iskolába való... ” Orlay szerint: „ Vászon tarisznyáját nyakába akasztotta, magával hozott görcsös vándorbot­ját kezébe vette, s az úgynevezett grófi úton, egy negyedmérföldnyi hosszú hársfa-soron ballagott ki Pápa határából, avval a szándék­kal, hogy Pozsonyba megy. Én őt a hosszú fasor végéig kísértem, itt elbúcsúzva tőle, keb­lemben keserűséggel tértem vissza társnélküli lakásomra... ”12 Azonban a „bakadiák” 1841 őszén - hosz­­szas, tolnai-baranyai csatangolás után - újra Pápán található. Szálláshelyre egy ugyancsak Sopronból Pápára kerülő ismerős fiúnál - Or­lay barátjánál -, Lantay Sándornál13 lel, még­hozzá „a ferencrendiek zárdájával átellen-10 Könczöl Imre: Petőfi útjain Veszprém megyében. Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém, 1973. 12. p.- Heitler László: Petőfi-emlékek Pápán. Magyar Hirdető Pápai Kirendeltsége, Pápa, 1972. 4. p. 11 Huszár János: Petőfi Pápán. = Horizont, 1987. XV. évfolyam 3. szám., 38. p. 12 Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka - Tanulmányok két halhatatlan pápai diákról — Jókai Mór, Petőfi Sándor. Pápai Református Gyűjtemények, Pápa, 2001. 112. p. 13 Orlai egy levelében soproni barátjánál, Lantay Sándornál olajfesték iránt érdeklődik 1841-ben, kifejezetten festészeti stúdiumokat azonban nem folytatott, autodidakta módon képezte magát. Forrás: Lantay Sándor levele Orlayhoz, MNG Adattár, 2151/1927. ben ”,14 a vele jóban lévő Tarczy Lajos profesz­­szor segítségével pedig kis pénzkeresethez jut. A Barát utcai szállásra érkezik meg december­ben Orlay is. Majd megfagynak, kint csak úgy röpködnek a mínuszok, a szobát lehetetlen befűteniük. Mihamarabb - még az újesztendő beállta előtt - komfortosabb hely után kell nézniük.14 15 A karácsonyt talán már - a pápai ferences szerzetesek templomától és kolostorá­tól távolabb - az új lakhelyen töltik: „Szállá­sunk messze esett az iskolától, s az erős tél miatt nagy szobánk fűthetetlen volt, miért is a kollégium közvetlen szomszédságában, egy német ajkú szabó házában béreltünk lakást. Ez az előbbinek ellentéte, igen kicsiny szobácska volt, mely egy elfalazott folyosóból állt, kes­keny és hosszú, hogy az egymás végébe helye­zett két ágy mellett csak egymást követve sétál­hattunk, s visszaforduláskor a hátul menőnek kellett elől indulnia. Kis szobánknak egyetlen ablaka az utcára szolgált. De e kis helyen a 4L és 42. év telén és a reá következett nyár folytán sok szép emlékű napokat éltünk át. Itt építget­tük jövendőnk ábrándvárait gyakran éjfélig, míg belefáradva egyikünk vagy másikunk azon megjegyzésére: hogy talán már ideje volna aludni, az álom mámora némított el bennün­ket... Néha e kis szobát a jó barátok vidám zaja töltötte be, kik az iskola előtt és után örö­mest tértek be hozzánk egy-egy szóra, s mind­addig ott maradtunk, míg a tanár érkezését ablakunkból ki nem lestük... ”16 Ennek a Barát utcából a Főiskola (ma Petőfi) utcába való szállásváltoztatásnak a tényét iskolaszéki jegy­zőkönyv is őrzi: „Petrovics Sándor mivel szál­lását igazgatói tudás nélkül változtatni merte, megintetett, kötelességévé tétetvén, hogy gaz­daasszonyának minél előbb megfizessen. ”17 14 Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka - Tanulmányok két halhatatlan pápai diákról- Jókai Mór, Petőfi Sándor. Pápai Református Gyűjtemények, Pápa, 2001. 88. p. 15 Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka - Tanulmányok két halhatatlan pápai diákról- Jókai Mór, Petőfi Sándor. Pápai Református Gyűjtemények, Pápa, 2001. 98. p. 16 Huszár János: Petőfi Pápán. = Horizont, 1987. XV. évfolyam 3. szám., 38. p. 17 Könczöl Imre: Petőfi útjain Veszprém megyében. Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém, 1973. 30. p.- Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka -Tanulmányok két halhatatlan pápai diákról- Jókai Mór, Petőfi Sándor. Pápai Református Gyűjtemények, Pápa, 2001. 98. p. 1122

Next

/
Oldalképek
Tartalom