Lapok Pápa Történetéből, 2016 (1-6. szám)

2016 / 4. szám - Jókay Erzsébet levele 1956-ból az országból való távozása után

meg és tolongás, egyénileg nem is lehetett ott semmit csinálni, csak így tömegben a segítők révén.

Mondhatom, az orosz ágyúzás, azon a fene mocsáron való gyaloglás kismiska volt ehhez a délelőttihez hasonlítva az amerikai konzulátuson. Az az órák hosszat való ácsorgás, azután tolakodás, dulakodás, — a pesti buszok 5-6-ig való megrohanása semmi ehhez képest.

Különböző orvosok futószalagon vizsgáltak bennünket, fényképeztek, vallattak, eskettek, annyi papirost gyártottak felőlünk, hogy az rémes. Két hét múlva az amerikásokat elszállították egy üdülőhelyre. így némi reményünk volt, hogy az amerikai nagyhatalom nem talált bennünk semmi kivetni valót, bár állandóan a legnagyobb bizonytalanságban éltünk s az idegfeszültség néha rémhírekben robbant ki.

Ez az üdülő Wiener Waldban volt, magasan a hegyoldalon egy kis falu felett, gyönyörű helyen. Itt úri kényelemben voltunk elhelyezve a troiskircheni tömeglágerhez képest. Fehéren felhúzott ágyak, kis tiszta szobák, rendes ebédlő, nappali. Végre hetek után levetkezve alhattunk, mert a lágerben az embernek nem volt [kedve] azon a takarón, amelyiken ki tudja ki és hányán feküdtek s takaróztak, levetkezve aludni. Jolánkám, nevettél volna rajtam, ha látod, mint hevertem kosztümöstől az ágyon és ültem a trágyahordó paraszt szekerén fekete kabátomban. Amennyire őrizgettem őket, hogy rendesen nézzek ki új hazám földjére lépve, annyira nem kímélhettem itt. De még így is túl elegánsnak találtak.

Egyáltalán az amerikai fantázia megkövetelt bizonyos dolgokat a menekültektől, hogy a lábuk legalább zsákdarabba legyen göngyölve, s ha két koffert hoztak azt már sokallták. Szabó Sándor színész beszámolója a menekültekről nagy visszatetszést keltett, mert autóval ment a határig. Aki menekülő az gázoljon térdig a sárba s ne hozzon olyan elegáns bőröndöt magával...

Kb. 10 napot töltöttünk ezen a szép helyen. Én rengeteget jártam-keltem hegynek föl, völgynek le. Mesés kilátások, csodaszép fenyőerdők, remek friss levegő. Nagyon élveztem. A falubeliekkel is megbarátkoztam, mikor rájöttek, hogy velem beszélni is lehet, meg-megállítottak az utcán és kérdezősködtek az események felől. A nappalok így csak elteltek, unalomból még a konyhába is bementem segíteni, ezt nagyon jó néven vették. Az esték voltak igen hosszúak. A társaság elég vegyes volt, csupa fiatal, irtó terhemre voltak a neveletlenségükkel, úgy hogy teljesen splendid isolatioban*** éltem s kizárólag az étkezésnél voltam velük, különben mindig fenn tartózkodtam a szobámban. Egy délben az egyik fiú végigsimította a vállamat, hogy „ne haragudjon ránk annyira mamácska, hiszen mi is magyar fiuk vagyunk” Ekkor nagyon elszégyelltem magam. Hát tényleg, miért is nem állhatom én ki ezeket a szegényeket? Azért, amiért nem Elionban nevelkedtek?

Mindjárt más szemmel néztem őket, leültem közéjük, meséltem nekik biztatásképpen a fiaim amerikai tapasztalatairól, lefordítottam az újságból a magyar híreket s nagy lelki erővel állottam, hogy szorosan körül ültek, s kar1071