Lapok Pápa Történetéből, 2015
2015 / 1-2. szám - Molnár János: Emlékezés a Pápai Állami Tanítóképző néhány tanárára
csen - nem ének szakra jártam - zenetörténeti vizsgán váratlanul szolmizációs feladatot is kaptam. Legalább 15 éve nem tanítottam éneket, nem szolmizáltam. A kapott feladatot mégis egészen kis hibával megoldottam. Úgy hiszem, hogy ez a pápai énektanítás eredményét minősíti kiválóan. A mi diákkorunkban - az 1950-es években - a magyar népdal a kormányzat és az uralkodó párt hivatalos álláspontja szerint nem tartozott kultúránk fontos részéhez. Magyarságtudatról természetesen szólni sem volt kis bátorság. Mi mégis sok népdalt tanultunk. Harsányi tanárnő és Békefi tanár úr fontosnak tartotta a magyar népdal ismeretét és szeretetét. Sok mindent tanultunk tőlük. Szerencsére az osztálytársunk - Székely János - nem csak jó énekes, de nagyon segítőkész társunk is volt. Esténként az ő vezetésével sokat gyakoroltunk és fejlődtünk. Többen voltunk az osztályban, akik az énektanulás során neki sokat köszönhetünk. Hálás vagyok érte. Sajnos, ezt még eddig nem köszöntem meg. Az utolsó két tanévben tagja voltam az iskolai énekkarnak. Nem jelentkeztem. Kiválogattak. Ekkor lettünk vegyes kar. Ugyanis a tanítónőképző még utolsó két évfolyamából jöttek hozzánk. Az énekkari foglalkozásokra már alig emlékszem, néhány előadott dalra viszont még jól. A szerepléseinkre alig. Egyszer hosszabb útra indultunk valami fellépésre, teherautó vitt bennünket Veszprém felé - talán a Balaton partján szerepeltünk valahol. Mire visszaérkeztünk, a fejünk búbjától a lábunk hegyéig vastag por lepett el mindnyájunkat. Akkor ilyenek voltak az utak. Iskolai ünnepélyeken biztosan szerepeltünk. Az énektanáraimnak köszönhetem az alapismeretek valamilyen szintű elsajátítását. A magyar népdal megismerését, szeretetét, a magyar kultúrában elfoglalt jelentőségét. Néhány jellegzetességének a felismerését. Talán ma is meg tudom különböztetni a magyar népdalt néhány hozzá hasonló alkotástól. Szívesen hallgatok ma is - elsősorban ismerős - népdalt. A kollégiumi nevelőtanároknak kevés fegyelmezési gondjuk volt. Az előírt napirendi szabályokat betartottuk, a fegyelmezetlenség nem volt ránk jellemző. Különösen a két utolsó évben. Azért a tanári személyes jelenlét - mint a rend egyik biztosítéka - szükséges volt. Este a különböző felelősök beszámolói, a napi hírek, rendezvények ismertetése volt az esti gyűlések napirendje. Míg az esti beszámolók elkezdődtek, előtte 10-15 perces közös éneklés történt. Ezt senki sem írta elő, spontán, a felsőbb évesek kezdeményezésére történt. Szinte mindig magyar népdal hangzott el. Ezeken az estéken Békefi tanár úr többször beszélt - egy-egy esemény, egy-egy megjegyzés kapcsán - a néptanító életéről. Példaként mondott egy-egy eseményt. Miként kellett a tanítónak reagálni ezekre? Mit vártak tőle a faluban? A cselekedeteit hogyan fogadta a nép? Ezek a beszélgetések segítették a leendő falusi tanító beilleszkedését. Tapasztalatait mondtad Jó szívvel emlékszem rá. Az értékes tanáraink egyike. Cziráki Lajos festőművész. (Hegyeshalom, 1917. január 6. - Győr, 2003. június 1.) Tanulmányait végezte: 1936, Bencés Gimnázium, majd Állami Tanítóképző, Pápa. 1937-1944 Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola, festészeti szak, Budapest 1942-43 Collégium Hungaricum, Róma (ösztöndíj). 1944 Apponyi Collegium, tanári szak, Budapest. Pedagógus pályájának egy részét a Pápai Tanítóképzőben töltötte. 1959—1967-ig a felsőfokú Tanítóképző, majd a Révai Miklós Gimnázium tanára Győrben. A festészeten kívül grafikával és szobrászattal is foglalkozott. Jelentős számú kiállítása volt hazánkban és külföldön is. Szakmai írásai jelentek meg. Jelentősebb kitüntetései: 1940 Szinyei Társaság Nemes Marcell-díj, 1941 Balló Ede festészeti díj, 1986 Munkácsy-díj. Szőnyi emlékplakett, 1993 Kormos István-díj, 1996 „In memoriam 56” országos festészeti pályázat 1. díja, 1998 Magyar Köztársasági Elnök Emlék1008
