Lapok Pápa Történetéből, 2013
2013 / 3. szám - Dr. Zsindely Sándor: A Jókay-család irodalmi munkássága
lökdösődtek és egymásba kapaszkodtak, mint egy lánc, hogy addig fent tudják magukat tartani, míg a lépcsőház ajtajáig eljuthatnak. [...] Az ablakból nem lehetett egyebet látni iszaptengernél, a lóvonatú elé fogott lovak előttünk fulladtak a vízbe, a lóvonatú kocsiban ülők ott fulladtak a kocsiban, az ár magával hozott bölcsőt, gyermeket, ágyat, szekrényt, házfalat, ajtót, és ezt mind tehetetlenül kellett nézni, nem volt menekvés. Magam is megrémültem, mert még ily veszedelmet nem láttam soha. Ilyen lehetett az özönvíz. Ez vagy egy fél óráig tartott, ekkor kigyulladt a szemben lévő téglagyár, a szél a szikrákat mind az indóház tetejére hozta, tüzes gerendadarabokat vagdal a falához, Az állomásfőnök felszólította a vendégeket, hogy imádkozzanak Istenhez, mert az épület összeomlását minden percben várhatjuk. Az ár aláásta, a pince és a földszint tele van vízzel. Ez így tartott egy félóra hosszat, de ez a félóra egy év volt! Ez az iszonyú érzés túlvilági érzés volt, amikor már félig a másvilágon vagyunk. Egyszer csendesedni kezd az ár, a szél is alábbhagy erejéből, az eső megáll, előttünk a pusztítás és rombolás képe: ember, állat, épületrészek, bútorok, családok, kik vacsoránál ültek és az ár házastól magával ragadta őket, úgy vesztek el az iszapban. Rettenetes nap volt! Isten csodája, hogy megmenekedtem! ” Jókay Jolán stílusa ugyan kissé túlzónak tűnik, sőt, helyenként az is: pl. nyakig érő vízárban nem igen lehet állva maradni, bármibe is fogódzkodjék is az ember, ugyanakkor azonban nagyon képletes leírását kapjuk ennek a tragikus eseménynek. Jókay Jolántól fennmaradt még egy kézzel írott tudósítás egy királyi audienciáról, valamint több, gyakorlatilag olvashatatlan levél. Az előbbi kézirat, mely nem mentes a helyesírási hibáktól, kissé fellengzős stílusban íródott és beszámol Jókay Jolánnak a budai várpalotában tett látogatásáról, ahová a félje halála alkalmával kifejezett királyi részvétet ment megköszönni. Mindamellett szerzője érdekes képet fest arról a ma már alig elképzelhető udvari életről, melynek környezetében Jókay Jolán azonban nagyon jól érezte magát. Kitűnő ízlésű, büszke, túlságosan is határozott jellemű asszony volt. Azt vallotta, hogy mindent meg lehet csinálni, csak akarni kell. Ennek az elvnek megfelelően pl. szobrokat is készített családtagjairól, kitapétázta lakásást, mert nem jött meg a mester, de egy alkalommal, pl. Olaszországban járva valami hashajtót akart venni egy patikában, de a kis falu gyógyszerésze csak délelőtt volt patikus, délután a postási teendőket látta el. így minden gátlás nélkül bement a gyógyszertárba, leszedte a polcokról a szerinte megfelelő edényeket, összekeverte a porokat és hazavitte a saját kezűleg készített orvosságot. „No, kedveseim, ezt nyugodtan bevehetitek, mert magam csináltam!” - mondta. Szerencsére ez nem történt meg, de mivel reggelre a betegek meggyógyultak, Jókay Jolán ezentúl szentül hitte, hogy a gyógyszerészeihez is ért. Itt kell megemlékeznünk valakiről, aki genetikailag nem volt ugyan tagja a családnak, de az unokatestvérek kortársa volt, velük együtt élt. Jókai Mór fogadott leányáról, Laborfalvi Róza unokájáról, Feszty Árpádné Jókai Rózáról van szó. O sokáig azt hitte, hogy a rajongásig szeretett „Pápi”, vagyis Jókai Mór a vérszerinti apja, míg egyszer valaki „fel nem világosította” ezen tévedéséről. Ekkor az író örökbe fogadta. Persze ez a sokk nem múlt el nyomtalanul, és származása miatt még sok megaláztatásban volt része irigyei részéről. Fesztyné két kis könyvet írt, az egyiknek címe: Akik elmentek... a másiké: A tegnap. Idézzünk most néhány sort az előbbiből: Feszty Árpádné (Jókai Róza): Akik elmentek... „Hol ismerhették meg egymást? Biztosan valami bálon. Úgy hathatott rá délceg fiatalságával, mint a tündérkirály... Hogy ki volt? ízléstelenség volna elmondani. Néha, még most is, idegen emberek, akik sohase láttak, eltűnődve kérdik: miért olyan ismerős a szemem, homlokom? De erre a kérdésre nincs felelet. . * Majdnem olyan büszke lehetek vérbeli apámra, akivel életemben csak egyszer, az esküvőm előtt beszéltem, a legjobb apának és minden élő ember között ezen a földön legjobban szeretem... ” írásai persze nemcsak rajongásáig szeretett nevelőapjáról szólnak, hanem Mikszáthról, Gárdonyi Gézáról, Erzsébet királynéról és Rudolf trónörökösről, Justh Zsigmondról, valamint több poli932
