Lapok Pápa Történetéből, 2013
2013 / 3. szám - Dr. Zsindely Sándor: A Jókay-család irodalmi munkássága
Kár, hogy nem maradt fent Jókai Mór nagynénjének versei közül egy sem. Pedig érdekes olvasmány lehetne az irodalomtörténészek számára (is). Jókay József, mint írói tehetség Jókay József apja elég türelmetlen, önfejű és erőszakos különc ember hírében állt. Talán róla keletkezett az a túl dunai mondás, miszerint „mihelyt Jókay, vannak habókjai”. Különösen pedagógiai elvei voltak meghökkentők. Azt tartotta, hogy a hároméves csikót már be lehet tanítani, valamint az ember se alábbvalóbb az oktalan állatnál, ezért József fiát már hároméves korában elküldte az iskolába. Latinra már hatéves korában kezdték oktatni, ő azonban elébb tótul tanult meg az osztálytársaitól. Jókay József, apjával ellentétben inkább „méla, ábrándozó, engedékeny, minden benyomásnak engedő, kevés szavú, óvatos ítéletü, habozó” természetű volt. Az apa később is elég mostohán bánt nem kis tehetségű fiával, akinek nélkülözéseiről annak naplójában találhatunk részleteket. Mert József naplót vezetett. Az én életemnek Leírása és az ezen időközben esett némely történeteknek rövid feljegyzése c. kézirat a Széchényi Könyvtár Kézirattárában található, Hegedűs Lóránt közölt belőle részleteket a Vasárnapi Újság 1899. évfolyamában. Jókay József, Jókai Mór édesapja ügyvéd lett, s mint fiatal nemesember, részt vett az utolsó nemesi felkelésben, melyről az említett Leírásban számolt be: Jókay József: Az én életemnek Leírása és az ezen időközben esett némely történeteknek rövid följegyzése „Elmúlt az 1809-ik esztendő, és én ezt úgy töltöttem el, mint buzgó hazafi, azaz 26-ik áprilistól fogva az egész 1810-ik esztendei januárius Jóikéig katona. Ez az esztendő volt reám nézve, amelyben az Isteni különös Gondviselést leginkább tapasztaltam, ebben elég viszontagságok borongás fellegei mentek felettem által. Ugyanis április 26-ikán kiválasztatván az ezen vármegyebeli fölkelő nemességhez a tisztek, május I2-ikén össze rukkolt a három kapitányság atyja gyalogság O-Szőny alatt, és ott a mustra végződvén, zászló alá esküdtettünk, onnan Komáromba bekvártélyoztattunk, és 14-ikén este naplemente után megindíttattunk Győr felé, s ezen az éjtzakán Atson háltunk, másnap Günyőig mentünk, és harmadik napon beértünk Győrbe. Itt a helyett, hogy a fegyverrel való bánást tanúlhattuk és taníthattuk volna, mindjárt azon tanulatlanul a Győrön felül akkortájt készült és tovább egy mértföldnyi hoszszúságnál terjedt, de már a francziák által elrontotta sáncokba küldettünk felvigyázat végett és tovább három heteknél jártunk oda, egymást felváltván, egyik nap mi, másik nap a Győr vármegyeiek, még más vármegyebeliek is érkeztek segítségünkre. Majd minden éjtzaka megverték éjfél tájban a dobot a városiak nagy rémülésére, minket pedig a kik ben voltunk, kivezettek a többiekhez a sánczokba. Június 8-án a mi századunk azaz Laky András kapitányé [...] parancsolatot vett az abdai sáncokon túl való menetelre fór-poszton a holott 24 óráig állván az ég alatt, az eső szüntelen mosott bennünket: én egy komisz köpönyegben lévén, mely térdemig sem ért, úgy meggyengültem, hogy éjszakára beitetett a kapitányom Abdára a bíróhoz, de itt sem szűnt meg a kínom, noha a bíró, a mit tudott paraszti orvosságot, elővette.... ” „Nem győztem itt csodálni az Isteni gondviselést, amidőn mondhatom, hogy 30, vagy talán több ágyúgolyóbis is el ment vagy felettünk, vagy leesett előttünk, míg egy közénkbe csapott. Hanem az ellenség oly szerencsésen intézte ágyúink ellen lövéseit, hogy azok közül kettőt szemünk láttára demontírozott. Ekkor kezdett az ágyuzó baterie [olvasd: batrí] retirálni; azután az előttünk pár száz lépésnyire jobbra állott s huzamos ideig az ellenséget lövöldözött Jellasich regimentje épen nekünk szemközt, utána nyomulván az ellenség. Melyet a mi majorunk látván, - aki már ekkor egy közel hozzá elpattant Haubitz golyóbistól mind a maga lábán, mind a lova a szügyén sebet kapott, - az ellenségre egész batalionunkkal tüzet adatott, amely lövöldözés Jellasich regimentjében sok kárt tett volna, a szerencséjére völgyben lévén, a lövés fejük felett nem ment volna. A melyet a többi tiszteink látván, igyekeztünk a sok tanulatlan insurgenseket lecsillapítani, amit nagy nehezen végbe vivén, egy kevéssé hátrább mozdíttattunk, hogy egy kevéssé rendbe szedhessük magunkat... ” [...] „Itt már több napokon fogva főtt ételt nem evén, nagyon éhes voltam, mert pénzért sem lehetett ennivalót kapni, az inasom szintén 926
