Lapok Pápa Történetéből, 2012
2012 / 1. szám - Dr. Szalóky Pál: Emlékeim a második világháborúból
repülőtámadásról hallott friss hírek szerint a faluban több német és orosz katona, valamint polgári áldozat is volt, a Dombon több ház tetőzete is leégett. A felnőttek döbbenten tárgyalták, miként fordulhatott elő ez a fatális tévedés, hogy a saját egységeik által már elfoglalt település ellen intézzenek légitámadást? Legvalószínűbbnek az látszott, mivel községünk nem a főcsapás irányában fekszik, így a német védelem sem volt komoly, ezért az előnyomuló oroszok gyorsabban nyerhettek tért, mint azt a magasabb irányító egység parancsnoksága tervezte. Ne- messzalókot még a visszavonuló németek kezén lévőnek vélték. Évtizedekkel később foglalkozhattam újra a háború alatti, több hónapos kényszerlakhelyünk „felszabadulását” kísérő harci cselekményekkel. Nemesszalók előtt az orosz hadseregnek Pápa városát kellett elfoglalnia. Gyermekkori emlékeimen túl a terület elfoglalásának írásos dokumentumait kutattam, amikor kezembe került Huszár János: „A várost meg kell menteni” című munkája. A szerző ebben részletesen leírja Pápa ostromának előkészületeit, valamint ahogy a repülőtér parancsnoka, Makray Ferenc százados bátor, de nem veszélytelen utasításai alapján miként hagyták el a védelmet biztosítandó ejtőernyős egységek a kiépített védőállásokat az orosz támadás megindulása előtt pár órával. így Pápa megmenekült az ostromtól, az orosz csapatok ellenállás nélkül foglalhatták el a várost és gyorsabban haladhattak tovább. Sokat gondolkodtam azon, hogy ez a tény hozzájárulhatott-e a Ne- messzalókot ért téves repülőtámadáshoz? A frontcsapatok továbbvonulásával a pihenőben lévő, megszálló csapatok árasztották el a falut. Jöttek gyalogosan, régi típusú, orosz gyártmányú teherautókkal, kisebb, párszemélyes, páncélozott, löve- gekkel ellátott harci kocsikkal, tankokkal. Katonáik járták a házakat, minden nekik megtetsző, csillogó, ketyegő, mozdítható kisebb tárgyat elvittek. Elhajtották az igavonó állatokat - tőlünk két fiatal, egy éve hámba fogott csikót, járomba szoktatott ökörpárt „zabráltak el”. Esténként részegen a nőket hajkurász- ták bárisnya, bárisnya kiáltozásokkal, többnyire nem is eredménytelenül, annak ellenére, hogy korábban már hallottunk erről a szokásukról, és az asszonyok, lányok bekormozták arcukat, megtévesztő ruhába öltöztek a bajt megelőzendő. Különösen a sötétség beálltával vadultak meg, éjszaka sem hagyták nyugodni a lakosságot. Ezért a mi férfijaink úgy határoztak, hogy éjszakára egy helyre költöztetnek több családot, így kerültünk mi is egy másik családdal együtt egy tágasabb kamrába, ahol a bejáratnál több férfi őrködött éjszakánként. Szerencsére így asszonyaink és leányaink megúszták baj nélkül ezeket az időket. Mi, gyerekek a napokat a katonák között töltöttük. Az orosz katona nagyon gyermekszerető. Cukrot kaptunk tőlük, felengedtek jármüveikre, még egy T-34-es tankba is beülhettem, vezetője „megtan- koztatott”. Lassan ezek a szinte állandóan randalírozó egységek is továbbmentek. Csak egy kis létszámú egység maradt a faluban, akiket parancsnokuk már jobban kordában tudott tartani. Baj csak akkor lett, ha szeszes italhoz jutottak. Talán két héttel a megszállás után, az egyik délutánon, több száz főnyi fogoly katonát tereltek falunkba géppisztolyos őrök. Az éhségtől, fáradtságtól elgyötört emberek egy éjszakát töltöttek nálunk, azt mondták, a székesfehérvári fogolytáborba kísérik őket. Távolabbi úti céljuk sem volt előttünk kétséges, igazolni láttuk a propagandának, valótlanságnak minősített híreket, amiket az orosz megszállásról korábban hallottunk. Lassan visszatért a normális élet, ha azt az állapotot egyáltalán normálisnak lehetett nevezni a megbombázott falut porrá égett otthonaival, a megszállóktól megsarcolt lakóival, a föld megműveléséhez szükséges állatok híján. Szerencsénkre minden élelmiszert nem tudtak magukkal vinni, a kibomló tavasz is sokat javított az 866
