Lapok Pápa Történetéből, 2011

2011 / Különszám - Huszár János: Emlékezések és képek vitéz Kovács Lajosról, a pápai Református Kollégium legendás hírű tanáráról

- A kutyaszentségit, nem tudtuk, hogy kan disznót vettünk! A büdösség miatt mindent ki kellett dobni. Egy alkalommal a tomavizsga reggelén zuhogó esőre ébredtünk. A tanár úr elegán­san, csokomyakkendőben, kalapban lépett ki a lakásból. Meglátta a zuhogó esőt, le­kapta a fejéről a kalapját, megtaposta és szokatlan hangon így kiáltott: — Margitkám, a kutyaszentségit, esik az eső, hogyan lesz így tornavizsga, tornaün­nepség! A tanítóképzői bálra nem szívesen en­gedett bennünket, később már nem jelen­tettük be. Hangos, durva módon veszeke­dést színlelve megvetettük az ágyat, alakot formáltunk a takaró alatt, és az ablakon kimásztunk. Nagy felelőtlenséggel kívülről behúztuk az ablakot, és ellógtunk a bálba. Nem derült fény arra, hogy a tanár úr ész- revette-e csínytevésünket. 1950. július közepéig laktam Kovács tanár úmál. Később néha levélben beszá­moltam életem alakulásáról. A tanár úr lapon válaszolt, szeretettel emlékezett ő is a nála töltött évekre, büszke volt egyetemi sikereimre. Ezek a lapok sajnos már nin­csenek meg, pedig szép írását szívesen mellékeltem volna. Szüleim később Pápára költöztek. Tőlük hallottam tragikus haláláról 1961-ben. Hatvan év távlatából is szeretettel emlé­kezem a mindig elegáns, barátságos tanár úrra, a négy évre, amelyet közelében élhet­tem. Emléktöredékek Dezse Gábortól, a Kanadában élő egykori pápai diáktól Döbrönte Tibor öregdiák Kanadában, Edmontonban élő volt osztálytársának kül­dött felkérést, írja meg emlékeit vitéz Ko­vács Lajos tornatanárról. Az egykori osz­tálytárs, aki előbb lelkészként, majd torna­tanárként tevékenykedett, válaszában rész­letesen és nagyon színesen emlékezett diák­köri élményeire. A szerkesztő ebből ragadta ki a tanár úrral kapcsolatos emlékeket. Dezse Gábor egy Pápától 80 kilométer­re fekvő kálvinista faluból került a híres református kollégiumba, miután a szülők­nek az volt a véleménye, hogy a gyermek csak akkor lesz parasztnak való, ha a kö­zépiskolában megbukik. Miután a fiú nem kedvelte a falusi létet, szívesen vállalta a diákéletet, melyet elő­ször nehéz volt megszoknia. Már a városi élet, az ott megkívánt nyelvezet elsajátítá­sa, a szükséges felszerelés megvásárlása is gondot jelentett számára. Vitéz Kovács Lajossal a testnevelésórá­kon ismerkedett meg. Érdekesnek találta azt a különleges szervezőmunkát is, melyet a tanár úr a testnevelés sikere érdekében végzett, s azt a nagy erőfeszítést is, melyet az eredményesség érdekében végzett. Energikus voltára jellemző, hogy mikor sietett, még hatvanöt éves kora után is ket­tesével, hármasával vette a lépcsőfokokat az iskola lépcsőházában. Dezse Gábornak feltűnt vitéz Kovács Lajos választékos öltözete, mindig élesre vasalt nadrágja, tükörfényes cipője. Úgy tapasztalta, hogy nem csak szavaival, gesz­tusaival, de szigorú tekintetével is ki tudta fejezni elvárásait. Érdekes módon azt is tudtára adta tanulóinak, hogy elvárja tőlük a politikai állásfoglalást, mert szerinte, aki nem politizál, az a fennálló rend helyes rendelkezései ellen foglal állást. A tanár úr megkövetelte a fegyelmezett magatartást, a gyakorlatok pontos végre­hajtását. Mikor Dezse egy alkalommal közvetlen a tomaünnepély előtt eltévesztet­te a szabadgyakorlatot, kemény megrovás­ban részesítette az osztály előtt. Ez nagy hatást gyakorolt a fiatal fiúra, aki a követ­kezőkben mindent megtett annak érdeké­ben, hogy a jó tornászok közé kerüljön. Ez óriási erőfeszítéssel sikerült is, mert né­hány év múlva helyet kapott az iskola tor­nászcsapatában, mely egy budapesti verse­nyen a legjobbak közé küzdötte fel magát. 848

Next

/
Oldalképek
Tartalom