Lapok Pápa Történetéből, 2011
2011 / Különszám - Huszár János: Emlékezések és képek vitéz Kovács Lajosról, a pápai Református Kollégium legendás hírű tanáráról
iskolák Vívóbajnokságán, melyet ezúttal Szombathelyen rendeztek meg. Akkoriban a legjobb vívónk Nagy Miska volt, rendkívül gyors, de technikailag kevésbé jó, alkatilag kissé nehézkes. Nos, a vonat, mellyel Pápáról Szombathelyre utaztunk Celldömölkön vagy félórát vesztegelt. Nem volt ez akkor ritkaság. Ezt az alkalmat Miska kihasználta, leugrott a restibe és bekapott egy pohár sört, amit Szakúr észrevett. Mikor felszállt újra a vonatra, az Öreg odaadta neki a Pápáig tartó útiköltséget, és visszaküldte azzal: aki nálam iszik, az már aznap nem lép pástra. Mivel én voltam a tartalék, én léptem a csapatba és szerencsém volt: aznap nagyon jól ment, így maradhattam. Végül is azonban ez az írás nem rólam szól, ezzel befejezem ezt a részt. Még csak annyit: egész idő alatt 16-17 jelvényt (érmet) gyűjtöttem össze, mindezt Szakúmak köszönhetően. Voltak emlékezetes esetek is. Ilyen volt például Willman Pista esete. Pista az iskola egyik legjobb vívója volt - én soha nem vívtam ellene -, később a pápai vívóélet vezetője, valamelyik sportegyesület vívószakosztályának vezetője lett. Nos, Pista nem csak kitűnő vívó volt, hanem a kollégiumi fociválogatott ragyogó és tehetséges kapusa is. Valamelyik évben úgy adódott, hogy a focicsapatnak és a vívóválogatottnak egy időben volt sorsdöntő mérkőzése. A dolog megoldhatatlannak tűnt. Szakúr a focit kevésbé szerette, utódja, Mester Gábor viszont azt favorizálta. Végül Pistát meggyőzték, hogy a vívócsapatban tudják pótolni, vannak nagyon jó vívók, de a focicsapat nélküle bizonyosan ki fog kapni. És ez tényleg valószínűnek látszott. Pista azt mondta: rendben van, de én ezt a Szakúrnak meg nem merem mondani. Erre Mester Gábor kitalálta: begipszelték Pista jobb kezét és begipszelt kézzel jelentette az Öregnek, hogy csonthártyagyulladása van (vagy valami más), nem tud kiállni a pástra. Szakúr ezt toporzékolva tudomásul vette és Pista helyett mást vitt el a versenyre. Nem is lett volna következménye, de a hétfői Pápai Hírlap óriási betűkkel közölte a két győzelmet: a Kollégium vívó válogatottja győzött, és a focicsapat is legyőzte ellenfelét, hála Willmannak, aki az ellenfél valamennyi gólhelyzetét kivédte. Két hétig az Öregúr nem állt szóba Pistával, de mivel nem volt haragtartó ember, megértette a helyzetet és hamar megbocsátott. * 1961-ben a Pápai Városi Kórház dolgozója voltam feleségemmel együtt. Ő a sebészeti osztály osztályvezető ápolónője volt, én a gazdasági hivatalban dolgoztam. Akkoriban a Veszprémi úton laktunk, a Csóka vendéglő mögött. Az volt a hivatal dolgozói között a szokás, hogy hazajártunk ebédelni. Egy ilyen alkalommal, amikor visszaértem az ebédelésből, a Kórház akkori főbejáratánál rohant lefelé a lépcsőn dr. Nagy Ernő (az ifjabb) és futtában közölte: menj fel a kötözőbe, most hal meg a Szakúr! Teljesen ledöbbentem, rohantam fel és a kötözőben tényleg ott feküdt szegény Lajos bácsi egy tolókocsin, körülötte az orvosok: dr. Daróczy Gyula igazgató sebész főorvos, dr. Schweighoffer Ernő, dr. Varga Ferenc, dr. Németh László és még egy csomó nővér. A derékig mezítelen embert igyekeztek megmenteni. Nem sikerült. Oxigénmaszkot tettek az arcára és kipirult, majd amikor levették, elkékült, nem lélegzett. Ez így ment kb. félóra- háromnegyedóráig. Akkor feladták. Mint kiderült, a baleset oka az volt, hogy ment le a lakásán a csapóajtós pincébe, megcsúszott, lezuhant, gerinctörést szenvedett. Jelen voltam a boncolásnál is. Soós tanár úr járt át a győri kórházból, ő volt a szerződéses kórboncnokunk. A boncolásnál kiderült: sérüléséhez még hozzájárult, hogy a csapóajtó a fejére zuhant, egy vérömleny keletkezett a tarkójában. Amikor Soós tanár úr a Szakúr szívét felmutatta, a 130-140 kilós Daróczy tanár úr megszólalt: ez az ember idősebb nálam 20-25 évvel, de a szívemet elcserélném az övével... A temetést főtiszteletű Győry Elemér püspök úr végezte. Elmondta: mivel vitéz volt, nyugdíját megvonták. A Református 845