Lapok Pápa Történetéből, 2010
2010 / 6. szám - Mezei Zsolt: A pápai ferences templom és kolostor
életet a Te nevedért. (Persze, ma már ez a freskó és ez a felirat is csak emlék.) A kolostor belsejébe dongaboltoza- tú folyosókon lehetett bejutni. Itt a barokk művészet négy jeles alkotása, négy csontfehérre festett faszobor állt: Szent Borbála, Szent Tekla, Szent József és Szűz Mária. Közülük az első három ma is megvan a sekrestye folyosóján. A klauzúrában valamikor egy nagyméretű olajfestmény, Maulbertsch Golgotája függött. A templom és a kolostor a Rákóczi- szabadságharc idején és 1747-ben is leégett. A Kígyó utca felőli új kolostorszárnyat 1764-ben építtette fel gróf Eszterházy Károly egri püspök, a város földesura. A pápai ferencesek története a XV-XVIII. században Bevezetés és historiográfiai áttekintés Pápa város egyháztörténetének kutatója nehéz helyzetben van — különösen akkor, ha vizsgálódása tárgyául az 1950 előtt a városban működött egyik szerzetesrend históriáját választja. A forrásanyag, amelyre kutatásait alapozhatná, a szerzetesek szét- szóratása (1950) után elpusztult vagy elkallódott, s talán most is valamilyen ismeretlen helyen várja, hogy újra felfedezzék. Sajnos azonban nem csak a kolostori levéltári anyag vonatkozásában ilyen szomorú a helyzet. A városi levéltár, amely a közigazgatási iratanyagot őrizte, valamint a földesúr Esterházy-család nagy értékű levéltára 1945-ben egyaránt a pusztítás áldozata lett. Ezek számos középkori oklevelet és újabb kori iratot is tartalmaztak, amelyek egyháztörténeti vonatkozásban is jelentősek. A városra vonatkozó ma ismert középkori oklevelek száma nem éri el a kétszázat2, így ezek csak mozaikszerű képet nyújthatnak. Az egyébként terjedelmes pápai helytörténeti irodalomban az egyháztörténet művelése nem tartozott a legnépszerűbb területek közé. Az elmúlt 50-80 évben ebben a tekintetben elszigetelt eredmények születtek, a szintézist nyújtó áttekintés pedig — sajnos — elmaradt. Ennek okait kutatni most nem feladatunk, azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy az 50- es évektől kezdve „klerikális polgárváros”- nak bélyegzett Pápa a 80-as évek közepéig mesterséges visszaszorítottságban és önként vállalt passzív rezisztenciában élt. A XX. századi pápai helytörténetírás első nagy vállalkozása a Jókai Kör szervezésében és kiadásában megjelent, kezdetben monografikus vállalkozásként induló tanulmánykötet volt, amely Kapossy Lucián szerkesztésében jelent meg 1905-ben „Pápa város egyetemes leírása” címmel. Ebben voltak ugyan egyháztörténeti fejezetek —- főként protestáns oldalról —, de a legnagyobb lélekszámú katolikus közösség és a városban működő szerzetesrendek3 történetének feldolgozása teljes egészében kimaradt a műből. Ezt a hiányt igyekezett pótolni Kiss István pápai káplán, aki működése (1905— 1907) idején — elsősorban a plébániai levéltár és a Historia Domus alapján — kikutatta és megírta a pápai plébánia történetét. A munka báró Hornig Károly veszprémi püspök nagylelkű támogatása nyomán meg is jelenhetett.4 Ezt a művet — amely nagy vonalakban a szerzetesrendek hely- történetét is tárgyalta — már régen folytatni és bővíteni kellett volna. Sem a két világháború között, sem az azóta eltelt időszakban nem akadt vállalkozó, aki a pápai katolikusság XX. századi történetét tollhegyre tűzte volna. Mivel erre — úgy tűnik — még hosszú ideig vámunk kell, meg kell elégednünk a részeredmények publikálásával. 757
