Lapok Pápa Történetéből, 2010

2010 / 5. szám - Fejes Sándor: Peti Józsefné Vály Mária (1840-1915) családtörténet-író élettörténete

Szüleinek időskori arcképei Különösen felemelő volt szánmára sze­retett nagybátyja írói munkásságának 50. évfordulójára szervezett országos fogadá­sok, ünnepségek, köszöntések egész sora, amelyhez hasonlót még a magyar irodalom nem élt át. A családtagok büszkén kísérget- ték Jókait, bár az ünneplők többször elra­gadták tőlük. A felemelő ünnepségek és a kis Feszty Masa megszületése (1895-ben) után Jókai nagyon egyedül maradt. Az igénytelensége mellett is mindig szüksége volt otthonában korábban a gondos és takarékos női kézre, így ezt máshol találta meg és ekkor került kapcsolatba Grósz (Nagy) Bellával és a Jókai-család óriási tiltakozása ellenére 1899-ben feleségül is vette. A családtagok egymást okolták, hogy ez a házasság létrejött, aminek a személyes okok mellett, anyagi és hagyatéki okai vol­tak. Szinte kitagadják Jókait, csupa rosszat mondanak róla és a korabeli sajtóban is megjelenő megnyilatkozásaikkal bántják az „öreg urat”. A család tagjai közül csak Károly báty­ja, Vály Mari, Ihász Lajos és felesége tart ki Jókai mellett és Bellát is szeretettel ro­konként fogadták. Szeretetük a második házasság után is példanélküli maradt. Jó- kaiék Hathalomra is ellátogattak és levelek sokasága maradt fenn azokból, amit Jókaiék és Ihászék, illetve Mari váltanak ezekben az években. Hathalmon újabb feladatai adódtak Ma­rinak: unokatestvére, Mór 1895-ben és annak felesége, Madarassy Róza 1898-ban, fiatalon bekövetkezett haláluk után, a gyer­mektelen Ihászék örökbe fogadták testvér­ük akkor 6 éves Miklós nevű kisfiát. így Marinak Etelka, Jolán és a „kis” Róza ne­velése után újabb rokon-gyereket kellett felügyelnie, tanítania. Emiatt egyre ritkáb­ban tudta elhagyni Hathalmot, de öröme tellett az értelmes és később magas világi és egyházi tisztségeket betöltő fiúcska ta- nítgatásában, aki ezt sohasem felejtette el. A 20. század rosszul indult a Jókay- famíliában: Károly bátyja 1902-ben, Jókai Mór 1904-ben, Hegedűs Sándor 1906-ban, Ihász Lajos pedig 1908-ban halt meg. Vály Mari magába roskadt ennyi kedves rokon elvesztése után, a lelki bajok mellett fiziká­lis panasza is egyre több lett. Az örök mozgó, a mindig másokon segíteni karó asszony 70 éves korára megfáradt és jó­formán csak az emlékiratain dolgozott. Valószínű, hogy már korábbi feljegyzései is voltak, amiket azután kiegészített és idő­rendbe állított, hiszen olyan pontosan visz- szaemlékezni hét évtizedre, mint ahogy az emlékirat íródott, nehéz lett volna. Vály Mari az emlékirat befejezése és 53 évi özvegység után, megfáradva 1915. má­jus 15-én csendesen elhunyt. Korábbi ren­delkezése alapján férje hamvai mellé te­mették Pápán az alsóvárosi temetőben. Jókai Mór nagyon kedves és találó so­rokat írt Mariról, amit azután Jókay-Ihász Miklós rávésetett a márvány síremlékre. Az idézet így szól: ,,Ha írnék valaha regényt, melynek hősnője a gyermeki, a hitvesi, a rokoni szeretet mintaképe, a nemes önfeláldozás, 753

Next

/
Oldalképek
Tartalom