Lapok Pápa Történetéből, 2009
2009 / 1. szám - Zsuppán István: Napóleon katonái Pápán
főtisztről sem ír a plébános. így erről az eseményről is megállapíthatjuk: nem tudott róla, mert nem ő temette el (?) A sebesültek ellátásáról és állapotáról nem célom írni. Ezzel egy külön fejezetben volna érdemes foglalkozni. Viszont a megszervezett városi nemesi és polgári összefogásról, mint példáról szólnom kell. A jól megszervezett „De- putáció” néven működő tanácsnak köszönhette városunk a megmaradását és a működését. (József főherceg tanácsára) A főnemeseink, nemeseink és papságunk francia nyelvtudásával kapcsolatot tudott tartani a megszálló sereg főtisztjeivel. Esterházy Imre gróf például személyesen rendezett el sok szegény pápait érintő ügyet a fosztogatókkal. Rohonczy János táblabíró házát és vagyonát engedte prédának, azért, hogy csillapítsa a rekvirálók mohóságát. A pápai polgárok is mindent megtettek városuk megmentéséért: összeadták a követelt élelmet, bort, lepedőt, ágyat és kötszert, sőt gyámkodtak a francia, magyar és osztrák betegek felett. (Nyolcuk bele is halt a kórházakban dúló „forró potsétos nyavalában”.) Magyarász József plébános szemléletesen írja le a megszállás mindennapjainak veszedelmeit, amelyekkel neki is meg kellett küzdenie. Az első nap mindjárt kiszegezték a franciák Napóleon híres „Proclamátióját” a plébánia kapujára. A Verseghy által fordított kiáltvány a pápaiakra sem volt hatással: nem gyűltek a Rákos mezejére, nem fordultak az osztrákok ellen. A plébánia viszont vezérkari központtá lett. Az emeleten gyűlt össze a haditanács, a földszinten aludtak a katonák - együtt a plébánossal -, az udvaron működött a mészárszék és a konyha. A Nagytemplom sorsa kis híján rosszra fordult. A felvilágosodás korának élharcosai kinézték maguknak az impozáns épületet kórháznak és lóistállónak. Amikor a plébános testével védte a főbejáratot, majdnem életével fizetett a tettéért. Az életét egy „latinos műveltségű” fiatal 690
