Lapok Pápa Történetéből, 2008
2008 / 3. szám - Huszár János: Az iskolák államosítása és annak előzményei Pápa városában
többséget a tanítói képesítéssel rendelkezők alkották. Közülük szép számmal kerültek szaktanároknak megfelelő beosztásba, ahol jól meg- állták a helyüket, s idővel megszerezték a tanári diplomát is. Mi történt ugyanekkor a pápai középiskolákban? Az Állami Tanítóképző Intézetben és a Mezőgazdasági Szakiskolában nem történt változás. A Bencés Gimnázium a szerzetes tanárok kiválása miatt óriási veszteséget szenvedett, a testületből két világi tanár maradt meg. Közülük az egyiket, a több nyelvet beszélő Galántai Istvánt nevezték ki igazgatónak, bár ő nyugatos katonatiszt volt, s a Horthy-hadsereg századosaként fejezte be a háborút. Érdeméül tudták be, hogy az államosítás népszerűsítésére összehívott városi gyűlésen mérsékelt hangon, de az állami tulajdonba vétel mellett szólalt fel. Neki nagy nehézségek árán sikerült testületet toborozni, s kivezetni az iskolát lehetetlen helyzetéből. A református egyház némileg bizakodással tekintett az államosítás elé, miután mértékadó körökben hangsúlyozták, hogy a négy nagy múlttal rendelkező református oktatási intézmény, melyek közé a pápai Református Kollégium is tarozott, egyházi kézben fogják hagyni. Félve attól, hogy esetleg valamelyik tagintézményt véletlenül mégis államosítják, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke felutazott Budapestre, ahol országos vezetőkkel tárgyalt ebben az ügyben. Miután mindenkitől kedvező választ kapott, megnyugodva tért visz- sza. Főként az nyugtatta meg, hogy Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettes a legnagyobb határozottsággal kiállt a Kollégium érintetlenül hagyása mellett. Ezek után néhány héttel később villámcsapásként hatott a hír, hogy a Kollégium általános iskoláját, melynek négyszáz tanulója és díszes tantestülete volt, s ahol a felső tagozatban tanító középiskolai tanárok közül fél tucat doktori címmel rendelkezett, államosították. Ugyancsak erre a sorsra jutott a kereskedelmi tagozat, Nagy László költő egykori iskolája is. A tiltakozás eredménytelennek bizonyult, Rákosi Mátyás azzal mentette ki magát, hogy a határozatnál nem volt jelen. A megmaradt két intézmény, a négyosztályos gimnázium még négy évig, a teológiai akadémia még három évig maradt fenn, majd utód nélkül mindkettő megszűnt. A teológiai tanárok többsége elköltözött, a gimnáziumi tanárok többsége a bencés gimnázium utódaként létrehozott Türr István Gimnáziumba került kisegítve azt nehéz helyzetéből. A Református Nőnevelő Intézetet az államosítás megsemmisítette. Egyetlen tagozata sem maradt meg. Hatalmas épületét lakásokká alakították, melybe a Pápán állomásozó szovjet repülőezred tisztjeinek családjai költöztek be. A Ranolder Intézetben a tanítóképző és leánydiákotthon tovább működött Bulla Andor igazgató, tanítóképző intézeti tanár vezetésével, aki már 1948-ban itt egy gimnáziumi tagozatot is elindított. Ez 1952-ben átköltözött a megszűntetett Református Gimnázium épületébe, s felvette a Petőfi Gimnázium nevet. A tanítóképző 1956-ig még működött, majd átadta helyét egy ének-zenei általános iskolának. A tragédiák sorozatát betetőzte, hogy a fiúk számára 1896-ban létesített tanítóképző intézet, melyet három alkalommal akartak felsőfokú tanintézetté alakítani, 1959-ben megszűnt. Ezzel a város, melyben egykor három tanítóképző működött, pedagógusképző intézmény nélkül maradt. Dióhéjban ennyi Pápán az iskolák államosításának eseménysora, mely kevés pozitívuma mellett mérhetetlen károkat okozott a történelmi város évszázadok alatt kialakított iskolarendszerének a kevés pozitívum mellett. Évszázados múlttal rendelkező iskolák semmisültek meg, eltűntek az iskolákból a tudós bencés tanárok és irgalmas-rendi apácák, a tanítóképző intézetek tanárai Győrben és Szombathelyen szolgáltak tovább a pedagógusképzés ügyét. A Pápáról elvándorló középiskolai tanárok közül nem kevesen lettek távoli egyetemeken, főiskolákon megbecsült oktatók, tanszékvezetők, intézmény- vezetők. Elég néhány nevet felsorolnom: dr. Rácz Endre, dr. Csukás István, dr. Biczók Ferenc, dr. Csoknyay József. Ugyanekkor Pápán egyik-másik testületben megjelent egy-egy képesítés nélküli vagy szak- érettségis nevelő. De ez már egy másik történtet. KIADJA A PÁPAI JÓKAI MÓR VÁROSI KÖNYVTÁR Pápa, 2008. Felelős kiadó: dr. Hermann István igazgató HU ISSN 1216-2027 Tipográfia: Máticsné P. Enikő 668