Lapok Pápa Történetéből, 2007
2007 / 4. szám - Gerlei Ferenc (1921-2006): Hadifogságom története
ra, tudok már dolgozni, hiszen ebből a célból hurcoltak el Magyarország területéről a háború befejezése előtt két hónappal a Szovjetunióba. így kerültem a város legnagyobb munkatáborába, a hírhedt Cserepoveci kényszermunkások lágerébe. Lágerünket géppuskás őrtornyok és dupla szögesdrót kerítés vette körül, ami teljes egészében kifejezte a rabságban tartás fogalmát. A különböző munkahelyekre pedig géppiszto- lyos őrök kísértek és vigyáztak ránk. A civil lakossággal tilos volt szót váltani, érintkezni. A lágerben nem volt óra, naptár, a fásultság és a napi embertelen munka után kezdtem elveszteni időérzékemet. így csak saccolni tudtuk, hogy mikor van egy jelentősebb magyar ünnep. A lágert nem hagyhattuk el, de nem is lehetett, rabok voltunk. Velünk szemben szerte a világon mindenütt a súlyos bűncselekményt elkövető bűnözők is tudták, hogy hány évre vannak elitélve, mikor nyílik ki számukra a börtön kapuja. Mi ezt nem tudtuk! Nem tudtuk, hogy mennyi ideig leszünk itt, mennyi ideig fosztanak meg szabadságunktól, meddig tart a kínszenvedés, az éhezés, a kegyetlen kényszermunkába fogás. Mit vétettünk, mit követtünk el, hogy ide hurcoltak otthonunktól, szeretteinktől? Vajon ki tudna ezekre a kérdésekre megfelelő választ adni? Ki adott el bennünket, milyen törvény alapján jártak el a megszállók, csupán a hatalom alapján? Ki tudna ezekre a kérdésekre választ adni? Senki! Legfeljebb azok a Júdások, akiknek annak idején minden mindegy volt csak a saját hatalmukat tarthassák meg. Akik mindent eladtak csak azért, hogy ők uralkodhassanak, ha csak pár percig is. Ezek a percemberek voltak azok, akik nemcsak hozzájárultak, de szorgalmazták is a deportálások számának növelését. Mint kényszermunkába fogott személy, négyévi rabságom ideje alatt a következő munkahelyeken dolgoztam:- kórházi udvari munkás, hullák elszállítása és elhantolása,- vasútépítés, pályafenntartási munka,- erdei munka, favágás, erdőirtás,- farönkök vagonba berakása,- folyóból fakitermelés,- uszályhajókból gabona kirakása, zsákolás,- papírgyárban udvari munkás, csillés munkás,- téglagyári munkás, melyek mind-mind a kényszermunka legkegyetlenebb formái voltak. Ezeket nevezték a szovjetek jóvátételi munkának... és mindezek ősztől tavaszig 20-30 fokos hidegben, hóviharban, gyomrot maró éhség szaggatta körülmények között. Néha már feladtam a küzdelmet! „Minek kínoztatod magad - kiáltott a Sátán, vess az egésznek véget!” Hála Neked magyarok Istene, hogy ilyenkor mindig győzött a józan ész, az a kis reménysugár, hogy egyszer talán szabadok leszünk. Közel egy éve vagyok rab. Elérkezett a szeretet ünnepe, a szereteté, a megbocsátásé. Ekkor mindenhol szerte a világon a szeretet ül diadalt a gonoszság felett. Ma mindenhol ösz- szeölelkeznek még a boldogtalan emberek is és a gyertyafényben fürdő fenyők tövében könnyes szemmel éneklik, hogy „...Krisztus ma született, örvendezzünk...” Itt azonban, ahol az Isten neve csak szitkokban volt ismeretes, nem volt karácsony. Nincsenek megbékélt emberek, csak szitkozódó, durva őrök és szomorú, hallgatag, fáradt rabok. A fogva tartók nagyon is jól tudtak karácsonyról, nagy ünnepünkről, de ezt figyelmen kívül hagyták, s úgy elmentek mellette, mintha semmi sem történt volna. Ugyanakkor kötelező volt május elseje - mint ők mondták -, a nemzetközi munkás- mozgalom seregszemléjének és a dicsőséges nagy októberi forradalom évfordulójának megünneplése. Mindezt követte Sztálin születésnapjáról való megemlékezés. Ezen a délutánon mindannyiunkat két órával a rendes munkaidő befejezése előtt hazahajtott az őrség. Alighogy lerakodtunk, a táborparancsnok utasítására mindenkinek, aki csak a lábán képes volt állni, az udvaron kellett sorakoznia. Ez alól a rendelet alól még a betegek is csak olyan esetben voltak kivételek, ha már végleg nem bírtak a lábukon állni. Mi, ötösével felállított rabszolgák hódolatunkat és szeretetünket” kellett, hogy bemutassuk annak az embernek, 634
