Lapok Pápa Történetéből, 2007
2007 / 1. szám - Katona Tamás: Dr. Katona István élete és pályája - ahogy a fia látta
lehetetlent kér, mert ha a sors ilyen helyzetbe hozta őt, neki kötelessége, hogy helytálljon. És ha arra van szükség, a fiát is beteszi a nemzetőrségbe, mert most ilyen időket élünk. Aztán eljött november 4. Reggel megjelent lakásunkon az akkori járási VB elnök és édesapámat kereste. Arra kérte őt, hogy menjen be vele a tanácsházára, mert szeretnének vele tárgyalni a további teendőkről. O azt válaszolta, hogy vele megy, de engem is magával kíván vinni. így is történt. A tanácsháza előtt orosz harckocsik és katonák voltak, de a VB elnökkel beengedtek bennünket. Az épület belseje is tele volt orosz fegyveres katonákkal, a lépcsőházban pedig a lépcsőfordulókban golyószórók voltak telepítve. Egy nagy terembe mentünk, amely tele volt magyar „elvtársakkal”, akik ölelgették egymást és maguk között pisztolyokat osztogattak. Édesapám egy zárt ajtó mögött eltűnt a VB elnökkel, majd jó hosszú idő múlva tért vissza és ezután egyenesen hazamentünk. Talán egy hét múlva édesapámat letartóztatták, de nem sikerült megtudnunk, hogy hol van és mi lesz a sorsa. Mint később elmondta, néhány napig a pápai börtönben volt többedmagával, majd teherautóval szállították őket - kizárólag éjszaka - ismeretlen helyekről ismeretlen helyekre. Az éjjeli utaztatások közben, ha erdőn mentek keresztül, előfordult, hogy leszállították őket az autóról, s összeterelve várakoztatták őket fegyveres kísérőik. Volt miről gondolkodniuk... Végül is kb. karácsony előtt egy héttel jött haza édesapám. Sokan figyelmeztették, hogy meneküljön el, mert vele is le fognak számolni, ő azonban mindenkinek csak annyit mondott, semmi törvénybe ütközőt nem tett és ezért tiszta a lelkiismerete, vagyis nem disszidál. Időközben ugyanis a városból kb. 1500 ember menekült Nyugatra, azaz kiüldözték a pápai lakosok közel 6 %-át. Az üldözésnek azonban ezzel nem lett vége, mert ami azt követte, az maga volt a borzalom, úgy hívják: megtorlás. A dolog természetéből következik, hogy ma már sokan nem tudják mit is takar ez a szó, hanem csak azok, akik ezt átélték, vagy akiket közelről megsuhintott a szele. Aztán elkezdődött a kálvária. 1957. július 16-án letartóztatták édesapámat. Először internálótáborokba jártunk látogatni, Tökölre és Kistarcsára. Aztán jöttek a börtönök. Tárgyalások Győrben, majd Budapesten. A győri tárgyalásra vonaton hozták édesapámat, s a vasútállomásról bilincsbe verve vitték végig a városon... A kálvária hányadik stációja lehetett ez? Öt év börtönt kapott, Márianosztrára került. Ekkor már szívbeteg volt, magas volt a vérnyomása, gyakran elájult, s a börtönőrök a fejére állították, hogy magához térjen. Fellebbezés és újabb tárgyalás. És lám, a kommunisták humánusak voltak, mert három évre csökkentették az ítéletet. Újabb látogatások Márianosztrán. Megkínzott arc, rémült tekintet pillantott rám a dróthálón keresztül. A levelekből a reménytelenség áradt, azt írta, ha kiszabadul, már semmire sem lesz használható. 1960 tavaszán szabadult. Pápán nem engedték dolgozni az elvtársak, egy vidéki Tsz-be járt ki vonattal naponta. Megalázták, sértegették a végletekig. 1962. augusztus 29-én ezt írta édesanyámnak, aki akkor leukémiás betegen kórházban feküdt: 611
