Lapok Pápa Történetéből, 2004
2004 / 2-3. szám - Czirók Viktória Eszter: Pápai emlékek
tetszett nekünk is, nemcsak kreálóinak. Sajnos, a hozzávaló katonasapka már nem tetszett annyira, pedig ezt állandóan hordanunk kellett, ellentétben az egyenruhával, ami valójában ünneplő öltözet lett. Hétköznapokon iskolaköpenyt kellett viselni, különösebb megkötöttségek nélkül, csupán a fantáziára és a pénztárcára bízva a választást. Az általános iskolában megszokott fegyelmi előírások most is érvényben voltak; kívánatos volt a puritán megjelenés, udvarias modor, beszéd. Botrányra egyáltalán nem emlékszem az iskola falain belül, hangosabb vitára, szóváltásra sem. A tanárnak sohasem kellett felemelnie a hangját, akit az igazgatói irodába berendeltek, szó nélkül meghallgatta a szóbeli figyelmeztetéseket. A tízpercekben, sétákon, kirándulásokon, ünnepségeken sem emlékszem semmilyen kirívó esetre, amit ne lehetett volna egyszerűen elsimítani. A gimnázium egészében nem volt olyan „sűrű”, mint a felső tagozat volt, nem változtunk annyit, arányaiban nem markoltunk akkorát a világból. Folytattuk, amit már elkezdtünk, magasabb szinten, érettebben, kicsit kifelé pislantva, oda, ahol mindezt, amit itt tanulunk, majd használni fogjuk. A felsorolt tanárok között biztosan Vásárhelyi Károly volt a legidősebb. Két évig tanított talán, azután nyugdíjazták, mint Lázár Lajost, Süttő Kálmánt is a forradalom után. A kémia, a fizika és a matematika többször is tanárt cserélt, mire érettségire kerültünk, így nem csoda, hogy hiányosságok mutatkoztak a tudásunkban. A forradalom több hét kiesést jelentett, nagyon nehéz volt pótolni a sok el nem végzett gyakorlatot, példát. Idős tanáraink jó tanárok voltak, kedveltek bennünket, mi is tiszteltük őket. A tréfát jobban eltűrték, mint a fiatalok, akik féltették friss tekintélyüket. Vásárhelyi tanár úrról járta az a diáktörténet, hogy egyszer a tanár urat az utcán járva háborgatta egy kutya, mögötte egy tanuló. Mind a kettő loholt az utcán, és kis híja, hogy a tanár urat a botjával, amire mindig támaszkodott, fel nem borították. Elkapva a tanuló gallérját, a tanár úr fenyegetően kérdk - Ejnye, ebadta, hát te kergetted ezt a kutyát? Mire a tanuló:- Nem tekergettem én, tanár úr kérem... Vásárhelyi tanár úr szelíd szeme szikrákat szór:- Nem azt mondtam, hogy tekergetted, hanem azt, hogy te kergetted azt a kutyát?- Nem tekergettem én, tanár úr kérem... és így tovább, tetszés szerint... Jó megoldás volt az, amikor egy házaspár váltotta egymást a katedrán tanévenként. így a biológiát kezdetben Tőkés János, majd Tőkés Jánosné tanította. A történelmet előbb Tallai Ferencné, majd leszerelve a katonaságtól Tallai Ferenc. Ezek a fiatalon odakerülő tanárok szinte egész karrierjüket egy munkahelyen töltötték, a Petőfiben. Mi voltunk az első tanítványaik, az elsők, akiket érettségire vittek, pl. történelemből, hiszen a biológia nem volt érettségi tárgy. Lelkes, mégis „szigorú” tanárok voltak, fiatalságuk akadályozta meg, hogy egy kis könnyedséget megengedjenek maguknak. A könnyedebb hangvétel az olyan tökélyre fejlesztett tanórán volt általános, mint a latinóra Rácz tanár úmál. Itt a fölényes szaktudás, pedagógiai elmélet és gyakorlat együtt járt a humorral, finoman cizellált, vagy vaskosabb diákhumorral. Egyetlen unalmas percre nem emlékszem Rácz tanár úr óráin, egyetlen bosszúságra, sértődésre sem. Kezdve azzal, hogy „szigorú vagyok, de igazságtalan”, folytatva a „tagadj, testvér, tagadj!” bölcsességével, míg el nem értünk Hannibálhoz, aki „azelőtt portás volt”, valami fény áradt ránk folyvást, talán az Olympuszról, vagy a klasz- szikus „aranykorból”. Jó volt latint tanulni, nem bántam meg, hogy úgy kellett „kiverekednem” magamnak ezt a szerencsét, és az is igaz, hogy más nyelvet később is meg lehet tanulni! Az orosszal is szerencsénk volt! Az volt már az általánosban, az lett itt is. Ha van valahol szocialista mennyország, akkor Földes Margit néni biztosan ott ül egy felhő szélén, félrecsapott konttyal és lecsúszott zokniban, a lábát lóbálva, harangozva, amint éppen azt fejtegeti az angyaloknak, miért ne viseljenek szoknyát... Az enyhén feminista hímpor, ami csillog az arcán, szerencsésen ellensúlyozza az osztályharcos harciasságot, az összevont 466
