Lapok Pápa Történetéből, 2003

2003 / 5-6. szám - Mészáros Gyula: A vitéz Szügyi Zoltán vezérőrnagy 1945. július 1-i memorandumának története

az angol parancsnokságokkal és ezen tárgya­lások következménye volt az a memorandum, melyet 1945 júniusában szerkesztettem. Kihallgatást vezető elrendeli a memoran­dumot hozzá csatolni a jegyzőkönyvhöz. „A magyar állam politikája és a magyar politika eseményei 1938-1945-ig” címmel memorandumot nyújtottam át a Dél-Ausztria területét megszálló angol erők parancsnoká­nak. Közjogi állásfoglalásom a Horthy- jogfolytonosságon alapult. Tasnády Nagy Andrásnak5 megemlítettem, ezen memorandumot a báró Aczéltól kapott feladatok értelmében akarom megírni, amely az volt, hogy a Szent László hadosztályt, mint magot, intaktul az angol megszálló erőkhöz vigyem át és később ezen hadosztályhoz a kint lévő magyarságot megszervezzem. Báró Aczél azt mondta - mikor a feladatot adta - hogy megtalálja a módját a velem való kap­csolatok felvételére. Mivel ez nem sikerült ezért öntevékenyen próbáltam megszervezni a magyarságot. A fentieket elmondtam még Németh János vezérkari ezredesnek, Kudriczy István altábornagynak, Kollényi György ve­zérkari alezredesnek, Nagyőszy Miklós altá­bornagynak és Horváth Ferenc altábornagy­nak. Ezekkel a táborparancsnokokkal azon alkalommal beszéltem, amikor az angol pa­rancsnokságtól engedélyt kaptam, hogy ame­rikai megszállási övezetben megkeressem családomat. Ezen utamat felhasználtam arra is, hogy a kint lévő táborparancsnokokkal tárgyaljak és azokat a báró Aczéltól kapott feladatom értelmében összefogjam. A fenti parancsnokok magukévá tették az én elgondo­lásomat, és azt ígérték, hogy ezt a maguk ré­széről támogatni is fogják. A Tasnády Nagy Andrástól kapott adatok közül csak a jogfolytonosság elméletét hasz­náltam fel, úgy, ahogy Tasnády jogilag alátá­masztotta. Tasnády a kint lévő magyarság 5 Tasnádi Nagy András (Budapest, 1882. 01. 19. - Budapest. 1956. 07. 01.) ügyvéd, MÁV főügyész. Az Igazságügyi Minisztériumban különböző állásokat töltött be 1933-tól. 1938. november 15. és 1939. november 9. között minisz­ter, közben a VMK. államtitkára 1935 márciusa és 1938 februárja között. A Parlament elnöke 1939. november 9. és 1945. március 28. között. A Budapesti Népbíróság 1946. augusztus 1-jén halálra, a NOT 1946. december 28-án élet­fogytiglan tartó fegyházra ítéli. Sírja az új köztemető 301- es parcellájában. exponens politikai vezetőjének tartottam, egy­részt mint volt igazságügy-minisztert, más­részt mint a jogellenesen feloszlatott Ház utolsó elnökét. A memorandum megírása előtt tájékozód­tam, hogy angol részről miként fogadják azt. Lawrece vezérkari őrnaggyal, a 6-os hadosz­tály hírszerző és elhárító osztályának parancs­nokával folytatott tárgyalásom alapján meg­tudtam, hogy az angolok kb. elfogadják ezt a memorandumot. Az angol tisztekkel való tár­gyalásaim alkalmával próbáltam kipuhatolni, hogy Horthy kormányzó jogfolytonosságát elismerik-e. Tolmácsaim jelentéséből, vala­mint az angolokkal való személyes meg­beszélésekből azt a konklúziót vontam le, hogy az angolok hajlandók az akkori politikai helyzetben a Horthy kormányzat jogfolyto­nosságát elismerni és ezért mertem ilyen szel­lemben a memorandumot megírni. A memorandumot, saját kézzel, Ebern- dorfban, a hadosztály-parancsnokságomon ír­tam, amit az 1/c.osztályon (kémelhárító és hírszerző) másoltam le és Szőke századossal, Szentiványi hadnaggyal és Nagyiványi zász­lóssal fordíttattam le. Az angol példányt Szőke tüzér századossal küldtem el Lawrence vezérkari őrnagyhoz, hogy ő a felsőbb parancsnokságokhoz továb­bítsa. Egyúttal átadtam kb. 20 angol nyelven írt példányt, amelyet az általa ismert maga­sabb rangú angol tiszteknek adjon át. Kb. 100 példányban másoltattam le magyarul és kb. 20 példányt személyesen vittem el az egyes tá­borparancsnokoknak, akiket későbbi útjaim alkalmával látogattam meg. Angol megszállá­si övezetben a memorandumot a következők­nek adtam át: Vasváry altábornagy, Németh vezérkari ezredes, Kudriczy altábornagy, Kollényi vezérkari alezredes, Tillger vezérőr­nagy, Mersich vezérőrnagy, több névre pilla­natnyilag nem tudok visszaemlékezni. Ameri­kai megszállási övezetben Nagyőszy altábor­nagynak és László vezérezredesnek adtam át több példányt, hogy azt más táborparancs­nokok között osszák széjjel. A fent említett parancsnokok - ezen memorandumot átolvas­va - a benne foglaltakat magukévá tették és ígéretet tettek, hogy a maguk részéről elgon­dolásaimat támogatni fogják. 429

Next

/
Oldalképek
Tartalom