Lapok Pápa Történetéből, 2002
2002 / 3. szám - Huszár János: Bevezető a ’’Jókai rokonság Pápán” című tanulmányhoz
téssel kezdte, hanem a keresztszemes hímzéssel, aminek az az előnye, hogy naponta új és új minta kerül elő az apró ujjak alól. Pápára költözésük után a kis ’’Mari-bari” - ahogy Móric nagybátyja hívta - a Schmidt ’’nenne” leánynevelő intézetbe került. Schmidtné nagyműveltségű asszony volt, és miután férjét a szabadságharcban elvesztette, minden anyagiak híján tanítással akarta magát fenntartani, kisfiát felnevelni. Műveltségét Mari a szülői házban azzal szerezte, hogy a kosztos diákok mellett a gimnázium anyagát végigtanulta. A latin, irodalom, história, természetrajz a kisujjában volt, németül, franciául, angolul beszélt. Ez utóbbit a kitűnő kollégiumi tanártól, Csepely Sándortól tanulta. Hogy Pápán milyen tekintélye volt az idős Váli Marinak, mutatja az, hogy a Kollégium tanárai kötelességüknek érezték hozzá ellátogatni. Az új tanárok ferencjóskába vágták magukat, úgy sorakoztak fel Mari néni kis szalonjában, aki ugyancsak megforgatta őket a latin grammatikából és egyebekből. Pápára kerülve vizitelt nála édesapánk is, aki a Református Nőnevelő Intézet tanára volt. Váli Mari értett a zenéhez is, szívesen zongorázott négykezes darabokat Etelka unokahúgával. Szenvedélye azonban a festés és az írás. Móric bátyjával való levelezése irodalmi értékű. ’’Ebből a gyermekből én művésznőt nevelek” - mondá egyszer Jókai Mari festő ambícióját látva. Édesanyja azonban erőteljesen tiltakozik: ’’Aki nőnek született, az legszebb, legkedvesebb életcéljának és foglalkozásának tartsa azt, hogy a Teremtő által reábízott férfinak és gyermekeinek gondozója, védangyala lehet.” Mari azonban kitartott elhatározása mellett, s mivel Pápán nem akadt olyan mester, aki irányítani tudta volna rajztanulmányát, azért Móric bátyja keresett és talált egy igen értelmes festőt, Canzi Ákost, aki elfogadta Mari tanítását. így került hát Mari Pestre, és olyan jól haladt, hogy Tizian ’’Adógaras” képének lemásolása után szülei portréjához, majd önarcképéhez fogott. Nagy boldogságot jelentett számára, hogy Móric bátyja megajándékozta összes festékével, ecsetjével, palettájával. Egy balatoni családi kiránduláson Jókaival versenyezve készített vázlatrajzokat Ti hánytól Sümegig a hegyekről, várromokról, megörökítve Kisfaludy Sándor síremlékét is. Jókai is türelmesen modellt ült neki, aztán unokatestvérei: Géza, Jo- lánka majd Laborfalvi Róza unokája került ecsetje alá. Pápára hazakerülve ismét nagy munkába fog, Leonardo da Vinci ’’Utolsó Vacsorájának” másolásába kezd. Bocsor István professzor felesége nézegette a készülő festményt, és a Krisztus balján ülő Szent Péter apostolra mutatva felkiáltott: ’’Nini! Hiszen ez szakasztott olyan, mintha a Peti Jóska arcképe volna.” Bár évekkel azelőtt Mari kiál Ihatatlannak tartotta az édesapja diákját, most azonban egyre gyakrabban gondolt arra a fiatalemberre, aki a pápai diákoskodás és baseli tanulmányok után Pápán is tanított, majd Kecskemétre került a teológiai akadémiára. Karácsonyeste az ismerősök Váliéknál ünnepeltek. Sokféle jóserejű babonát próbáltak: volt ólomöntés, gombócfőzés, leborított tányérok jósdája. Marinak semmi sem sikerült. Gombócából kifőtt a cédula, pedig József is szerepelt az elrejtett nevek között. A leborított tányérja alatt Mari nem gyűrűt, hanem olvasót talált. ’’Apáca lesz belőled” - nevettek társnői. ’’Hisz elégszer hallották már tőlem: nem megyek férjhez” - szólt Mari. Ámor azonban közbeszólt. Váratlanul betoppant Peti Jóska. A fiatalok ekkor fogtak először kezet. ’’Olyan villamos áramot még Tarczy professzor kísérleténél sem éreztem, mint most” írja Mari. ’’Sorsom el volt döntve!” Aztán így folytatja a szép regényt: ”1858 év Eszter napján Peti Jóska ékes köszöntő költeményt írt Édesanyámhoz, de a mellé csatolt levélben megkérte az én kezemet.” Váliné nem örült a váratlan fordulatnak: Kecskemét messze van; no és Mari nem töltötte be a huszadik évét. Azzal a kikötéssel adta végül is beleegyezését, hogy harmadfél évig várakozniuk kell. A nyári szünetben Bécsbe készült a család, hogy Mari a Belvedere-ben kedvére kopí- rozhasson. A vőlegény, Peti Jóska, Gönyűben csatlakozott hozzájuk, és mikor Pozsony alá ért a hajó, egy váratlan pillanatban kicserélte új gyűrűvel Mari kis dalmatin-kövű pecsétnyomó gyürűcskéjét. Ez volt a jegyváltás, de erről csak ők ketten tudtak. ”A bécsi sok látnivaló közül Schönbrunn maradt a legemlékezetesebb - írja Mari - mert ott fenn, a Gloirette-nél cseréltük az első, a mátkacsókot...” 330
