Lapok Pápa Történetéből, 2002
2002 / 1-2. szám - Féllábbal a pokolban
1-2. SZÁM LAPOK PÁPA TÖRTÉNETÉBŐL PANNICULUS SER.C. NO. 146-147. 2002. Féllábbal a pokolban- Napló emlékezetből Lehet, hogy meg fognak mosolyogni, de leírom: a világ legszebb városában, Pápán születtem 1926-ban. Nekem a legszebb, jórészt tőle és lakóitól kaptam mindazt, ami énem kialakulásában segített. Természetesen szüléimről sem feledkezhetem meg. Édesapámról - Tamás bácsiról -, akire még néhányan emlékeznek, és fiatalon elhunyt édesanyámról, aki egy életre szóló intelmekkel látott el. Ez a város soha nem csillogott-villogott, poros, sáros, zegzugos utcái mégis olyan atmoszférát teremtettek, amelyre az itt élők és az innét elszármazottak mindig szívesen gondolnak. A város lelkét az iskolák adták meg. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy elemista korom óta a Református Kollégium Kereskedelmi iskolájának elvégzéséig olyan kiváló nevelőim voltak, akik egy életre kijelölték szellemi világom útját. Ezután negyvenkét év munka következett a Pápai Textilgyárban, ahol számtalan derék, becsületes dolgozót ismertem meg, és ahol baráti köröm is kialakult. Sajnos közülük már csak néhányan maradtunk itt mutatóba. A gyár is megszűnt, de az ottani dolgozók egészséges életszemlélete tovább él leszármazot- taikban. 1985 karácsonyán hatvan évesen nyugdíjba mentem, azóta március idusától mindenszentekig a csodálatos Balaton-part lakója vagyok. Ott rendezgetem emlékeimet, és ami még nem hullott át agyam rostáján, azt megörökítem csak úgy, a magam gyönyörűségére. Hat éve megözvegyültem, és az egyedüllét temérdek szabadidővel ajándékozott meg, amit igyekszem írásba fojtani, és élményeimet megosztani szeretett városom lakóival, akiket ezúton is arra kérek: ne kritikus szemmel olvassák e sorokat, hanem a város iránt érzett tisztelettel. Tamás László Előszó Kedves barátom - Huszár János - javaslatára fogtam hozzá eme naplószerü visszaemlékezések megírásához, pusztán archiválás céljából. Azért hangsúlyozom az írás naplójellegét, mert az ilyen műfaj nem támaszt magasabb fokú stílusbeli igényeket és szerkezetbeli kötöttségeket. Felmerülhet a kérdés: miért ötvenkét év után vállalkoztam az írásra? Elsősorban azért, mert most már nem érhet olyan vád bennünket, hogy anyagi vagy más egyéb előnyöket akarunk kovácsolni a velünk történtekből. Sajnos a háború után tömegesen jelentkeztek a kevés igazi és a sok botcsinálta ellenállók, s a közvélemény később már eléggé szkeptikusan ítélte meg hőstetteiket. Nos hát ezt szerettük volna elkerülni. A másik ok az volt, hogy a médiákban szereplő ellenállók szinte kizárólag csak erősen baloldali érzelmű egyének lehettek s az ettől eltérőek - így mi is - hallgatásra ítéltettünk. A harmadik ok pedig az, hogy a sors kegye folytán emlékezetem 305
