Lapok Pápa Történetéből, 1999

1999 / 1. szám - A ’marczaltői régi várkastély ’s az utolsó marczaltőyek Véghely Dezsőtől

szokott rövid, keskeny téglák, mik hihetőleg az itt volt családi várból kerültek ki - lettek felhasználva. - A kastély mennyire ez ideig kifürkészhettem, elég tágas volt, a folyosók simított téglával voltak kirakva. A belső be­rendezés is csinos lehetett, legalább a zöld színű és emberfő alakot mutató kályha csere­pek, párkánytéglák, a színes vakolat, csinos üvegek, ezt látszanak bizonyítani. - Ha vajon a kastély, palánk és töltéssel körül volt-e vé­ve; mint szinte, hogy kert - mire már ezen korban is különös gond látszik fordítva lenni34 - volt-e körűié? Ez ideig kérdés maradt előt­tem, melynek megfejtését azon alkalomra hagyom, midőn e kastély alaprajzát is bemu­tathatom. - Az építés elkezdésének évét egész biztossággal meg nem határozhatom; de ha az építésre felhasznált téglák felírásai elég bizo­nyítékot nyújtanak, 1608-ban lön megkezdve és 1613-ban fejeztetett be. Nagy idő egy kas­tély építésre, azonban ha fontolóra vesszük, hogy Miklósnak kiadásai a családi perek,35 to­vábbá a locsmándi és frankai malmok építése miatt tetemesek voltak, hogy még a praesidi­alis helyek erősítésére kívántató napszám is nagyon nehezen használtathatott fel;36 ha meggondoljuk, hogy az építési anyagoknak mocsáros helyre való szállítása sok fáradtsá­got igényelt: nem lesz az építéssel eltelt hat év oly igen feltűnő. - Lehet az is, hogy a kastély egy része lakhatásra előre elkészíttetett s a másik fele azután építtetett föl; annyi azonban bizonyos, hogy már 1612-ik évi július 22-én Zay Anna végrendeleténél jelen volt tanúk, Polosticai András győri kanonok és Hatos Bálint nádori ember által, a marcaltői kastély­ban hallgattatnak ki.37 A kastéllyal átellenben volt építve a vám­ház, hol a Marcal és Mező-Rábán levő hi- daktól vám szedetett és amely épületben lak­tak a kastély őrizetére tartott hajdúk.38 A kas­tély, mely tizenkét ezer forintba került, az első nője után maradt értékből épült fel, ezen kívül első nője hagyományát így írja le: 34 Magyar levelestár 97.1. 35 Mint mondja „sokat farattam, költötem esztendőn­ként néha három, négy holnapig és hat is néha otfön (Bécsben) ért.” 36 Magy ar levelestár 112.1. 37 A győri káptalan országos levéltárában X. f. 20. cs. 1114. sz. 38 Marczaltői levéltárban II. f. 4. cs. 131. sz. „...őst39 miue marat hat öreg őst pohár egyben iarok három három egyben iaro. Ska­rossy neue raitok belöl ez feneken, Esmeg más kichin őst pohár. Esmeg egy öreg Aranyas ku­pa, esmeg más kichin kupa, kit az Joszaginkat oltalmazassara ayandekban attam, esmeg más kichin kupa töredezet. Esmeg huszonhat őst kalan, esmeg egy hoszj őst kanna kj aranyas belöl es kiuöl is az czifraia. Esmeg egy aranyas vy kard kj az Bochkay hadanak költözéssé alat es mys emide amoda futottunk elueszet, esmeg az magam uiselö aranyas köues kardom kit felesegem meg akor nekem atta uolt ayandek­ban mikor iegyben uolt nalam, egy arany bokre- taual kj tollak melle ualo, es akkor mind fal­iastul nekem adta uolt. Esmeg kett aranyas vy Hegies tör kit Chobor Imre es Chobor Marton Vrameknak hagyot uolt Testamentoma szerent Skarossy Janos, es attam meg ö Nagoknak Posonyban Giöleskor Szantohazy Ferencz, Aga Mattias es Selestej Adam Sogor Vramek es Vásárhely András komám vram is ot uolt egyk- nek meg adassaban. Esmeg marat egy arany lancz egy arany perecz egy kötesse! kit az Chierj Annok aszonynak az után, az melliet megírok ismeg egy őst araniozot eö, eztis Chierj Anna aszonynak atam. Esmeg más őst öueczke kit Kató leaniom el uit uele. Esmeg egy haj niomtato öreg arany boglárokkal es öreg giön- giel, esmeg egy vy kezre ualo arany perecz egy kötesse!, kit leaniom Kató uit ezeket is el, az mely arany pereczet ualamj kett pogány aranion es egy öreg aranion kit Bathorj Gabor ueretet uolt kiben tiz korona arany uolt azon uettem uolt. Esmeg egy arany boglaros Giöngiös fei- kötö, esmeg egy arany boglaros parta, ezeket is Kató uite el. Kész pénzj volt felesegemnek Zay Anna aszonynak mikor en el haltam40 Jo lölkj ösmeretem szerent töb pinzit nem latta soha is az mj úgy mint Skarossy Jánosé let uolna auagy Zay Anna aszony felesegeme szamara let uolna, kit en latam uolna auagy kezemhez adót uolna, auagy hoza nyúltam uolna mint hogy nemis uolt töb. Hanem elhalásunk után harmadnapra minden pénzét kezemhez adta es ladainak kulchiait mint igaz Isten félő aszony es az 39 ezüst 40 Elháltam, házasságkötésükkor. 126

Next

/
Oldalképek
Tartalom