Lapok Pápa Történetéből, 1998

1998 / 3. szám - A pápai önkéntes tűzoltó testület története 1871-1912

alparancsnok vállalta magára. Helyére Pakrócz Ferencet választották az oltóosztály hadnagyául. Az 1873-ik év meg arról nevezetes, hogy ebben az évben sokat tanakodtak azon, hova kellene a tűztornyot építeni. így például azt is tervezték, hogy úgy is kell egy polgári leány­iskolát építeni, tehát talán annak a tetejére lenne jó egy tűző kőtorony; addig meg a vá­rosmajorban legyen egy deszka-mászóház a tűztorony: Tarczv Dezső ez évben lemondott tisztségéről, de hiába, lemondását nem fogad­ták el és bizony csak az ő főparancsnoksága mellett köszöntött be az 1874-ik év is. Hanem az 1874-ik évben válsághoz ért az egyesület élete. Lejárt tudniillik a 3 éves cik­lus, amennyire az első aláiratkozás kötelezte a tagokat. Most már lankadt a lelkesedés; sokan tervezték, hogy az új alakulásban nem vesz­nek részt. Ez nagyon fenyegető válságba so­dorta az egyesületet. Úgy látszott, hogy a tűzoltó-egyesület tagjaiból kialudt a tűz; de szerencsére lelkes iparos polgárságunk s egyes vezetők lelkesítő szava felújította hamvaiból az egyesületet. „Egy idő óta sokat hallunk az Önkéntes Tűzoltó Egylet hanyatlásáról - íija a Pápai La­pok 1874-ik évi 12-ik számában egy iparos polgár -, mely pedig ezelőtt, alig pár évvel oly általános érdeklődés mellett indult meg. Mind­össze 50 tagja van az egyletnek, mert a földmíves osztály nem érti, az úri osztály meg nem pártolja.” - „Még most sincs a tűzőr szá­mára - írja tovább a cikkíró - torony; pedig jó lenne e célra a plébánia-templom tornya. Meg kellene - úgymond - azon kutakat veres bádog­táblákkal jelölni, amelyekben az oltáshoz ele­gendő víz található” tanácsolja a cikkíró. Hogy a lefolyt évek tagsági díjai is késve folytak be, bizonyítja az új főjegyző: Szokoly Ignác felhívása, hogy a pártoló tagok az 1871, 2., 3-iki díjaikat fizessék be, mert augusztus 25-ike után perelve lesznek. Mindezek folytán az 1874. április 12-iki közgyűlés új tagok gyűjtését határozza el, fel­osztja e célból körökre a várost, megszabván a gyűjtők mindegyikének a maga körét. Ugyan­ekkor megválasztja újabb 3 évre a tisztikart; mind az eddigieket. A kibocsátott gyüjtőíveknek meg lett a maguk kellő eredménye. Nyolcvan új tag lépett be az egyesületbe és ekkor a tisztikar, hogy az új tagok is maguk választotta tisztek és vezetők alatt álljanak, egyhangúlag lemondott s a nov. 21 -iki közgyűlés megválasztotta az új tisztikart és pedig elnök lett: Vághó János mérnök alel- nök: P. Szabó Károly főiskolai tanár. Főpa­rancsnok Szelestey Lajos ügyvéd, alparancsnok: Diskay Kálmán főjegyző: Szokoly Ignác, al­jegyző: Kovács Károly, főorvosok: dr. Lőwy László és dr. Rechnitz Ede, sebész: Miskey Sándor, pénztáros: Harmos Zoltán. Ezek után mindjárt érezhető lett az egye­sület fellendülése. Szokoly Ignác segédtiszt november 29.-én du. 4 órára gyűlésre hívja egybe a tűzoltókat, melyen szereikkel jelenje­nek meg, hogy a hiányzó szerek pótlása ügy­ben intézkedés történjék. Ugyancsak ő 1875 január 16-ára, a téli iskolázás megkezdésére hívja össze városi rajz-iskola termébe a mű­ködő tagokat és így a egyesületben mindenek jó kerékvágásba jutottak. Harmos Zoltán új pénztáros is beterjeszti az 1874. évi számadá­sait, mely szerint a maradvány 38 frt. 68 kr. készpénz; de a tagdíjhátralék 205 forint. Az 1875. év a fellendülés éve az egyesület történetében. Az iskolázás szépen halad; a mű­ködő tagok síp- és kürt-jelzést tanulták; a tűzol­tók lakását pléhtáblákkal jelezték. Tűztorony építésének tervével foglalkoznak. Közben erős bírálatot kell kiállnia az egyesületnek a fazekas­utcai április 2-iki tűz miatt; hogy tűzoltóink azt se tudták mit csináljanak, kapkodtak és most sincs éjjel őrség; így azután a szerekkel későn érkeztek, stb. De már elismerés is olvasható. Diskay Kálmán alparancsnok a rágalmazókkal szembe száll és a Pápai Lapok következő szá­mában azt ugyan elismeri, hogy a tűzőr nem adott jelt, mert a kürtös és dobos ébresztették őt fel, de a csúfolódás - úgymond -, mikor az egylet kezdetleges felszerelésű, a bajon nem segít. És csakugyan, mikor ez év május 5-én délelőtt a Laki-úton támadt tűz, tűzoltóink munkája már olyan sikeres volt, hogy a Pápai Lapok 19-ik számában Halasi János kőmíves, Besenbach Károly, Teufel Mihály, Freiszberger Károly, Kohn Farkas, Heim Ignác külön is dicséretet nyertek. Ez év június 26-án tartották az első nagy­gyakorlatot a Griff oltásával; amikor Kohn Hermann a Griff tetejéről ugrott le a mentő­ponyvába és ezzel emez új szer használata is 57

Next

/
Oldalképek
Tartalom