Kulturális Hírek, 1949. november-december
1949-11-09 [0789]
A szovjet nő helyzete a mezőgazdasági tudományban KS Tr/lm/P Tr Moszkvából jelentik: A Szovjetunió az első állam a földön, amely a nők egyenjogusitását az állami gazdasági ó s kulturális elet minden területen megvalósította . Szovjet asszonyok felelős vezetői állami intő zm Ínyeknek „ tagj ai a legfelsőbb Tanácsnak, .gyárakat, üzemeket, tudományos intézeteket irányit ónak ős minden toron küzdenek a szocializmus ors^fcánek fejlesztéséért, Rcndkivül fontos szerep jut a szovjet nőknek a mozőgazdaságben.^mkolhozrendszer a fejlődés széles lehetőse-.gének kapuit tárta fel és a nők óitok is ezzel a lehetőséggel, A kolhozok fejlődésóvel együtt nőtt a kolhozvezetők és irányitó nők seregének száma. Sokszázezer kolhozista.no dicsekedhetik azzal, hogy a mezőgazdasági tudomány módszereinek alkalmazásával eddig soha nem látott nagy termést ért el, A Nagy Honvédő Háború idején a szovjet asszonyok helyettesi tett ók a munkabéke, férjet, fivért és apát, A háforu után a békés ópitőmunka szakaszában az asszonyok ugyanígy kivették részüket a Szovjetunió megerősítésében ős fejlesztésében,mint n-főrfiak. A mezőgazdaságban az asszonyok milliói dolgoznak mint brigádvezetők, agíonomusok,. SokezerrSfjkegy azoknak az asszonyoknak a száma, akik a mezőgazdasági tudományban vezető állást töltenek be, A Mezőgazdasági Lenin Akadémia tudományos munkatársainak 32,5 százaléka a nők sorából kerül ki, de még jőbahWk nfcjvilágitja a nők szerepét a tudományos életben, ifio' a doktorok ős doktorjelöltek 37 százaléka ijő, Vájjon ki merte volna gondolni a forradalom előtt, hogy például Jgenia Bahtadze, az egyszerWkrruz tisztviselő lánya, valaha a mező.gazdasági tudományok doktora, a legnagyobb kitüntetés, a Sztálin-dij tulajdonosa ős Grúzia legnagyobb teaszakértője leszi Csak a szovjet rendszer tette ezt lehetővé ós Xénia Bahtadze a szovjet rendszernek köszönheti, hogy neve világiiirü lett, Jelena MihájLovna-Popova busz éve dolgozik egy .kor ti-vet emény magnemesi tő állomáson, E husz óv alatt Jelena Popova sok uj kerti veteményf aj tát termesztett. Munkájának elismeréséül őt is Sztálin-dijjal tüntették ki. Talszja íven óvna Pedotova o.gy szógji. par oszt emberek lánya. Kisgyermek volt, amikor az-első vil ágivábor ub3JVelesett az apja, Nem sakkal kósőb meghalt anyja is. A kislány már gyermekkorában mogismorto a szenvedést és mig a többi gyermek iskoláb^jyárt, ő dolgozott, hogy meglegyen a btévő falatja. Az Októberi Porradalom győzelme nagy változást hozott a leány életébe, Iskolába került, .. gyors ütemben behozta az elmaradt éveket, levizsgázott és beiratkozott a leningrádi 'egyetemre, i( /Polyt.köv./ 1 \