Kulturális Hírek, 1949. szeptember-október
1949-10-11 [0788]
Haladó filmrendezők állásfoglalásé a filmművészet védelme és a béke mellett u Ba/éi/Mk Tr Rómából jelentik: Perugiában most fejeződött be a nemzetközi filmművészeti érdokozlet. A világ minden részéből egybegyűlt filmszakemborck egyhangúlag határozati javaslatot fogadtak cl, amelyet Vszjovelod Pudovkin szovjet filmrendező, Blasetti, G^rmi olasz, Ford lengyel ós strand amerikai filmrendezők szövegeztek meg, A határozat szövege szerint a Porugiaban egybegyűlt filmrendezők kimondották, hogy szorosabb kapcsolatokat kell teremteni az egyes országok filmművészetének képviselői között, a filmművészetnek az eddiginél nagyobb mértékben kell kifejezésre juttatnia a népek érzelmeit, törekvéseit és egész életét és mindenütt függetlenítenie kell magút az üzleti érdekeltségek befolyásától, az egybegyűlt filmrendezők elhatározták, hogy közös haroot fognak folytatni minden törekvés ellen, amely a filmgyártást erkölcstelen vagy bűnügyi tárgyú, a népek között gyűlöletet szitó és támadó háborúra uszitó filmek készitéserc kívánja felhasználni. Arra fognak törekedni, hogy minden országban olyan filmipar alakuljon ki, melynöveli o népeknek jövőjükbe vetett hitét és megjelöli a követendő utat a bcldogság, az igazság és a haladás felé, A filmrendezők és szakemberek egyetértettek abban, hogy minden országban olya.n nemzeti film-yártást kell kifejleszteni, amely sikerrel veszi fel a. haroot a nagy nemzetközi filmmonopol iumoknak a művészi szempontokéit, a jövedelmezőség célja alá rendelő filmgyártásával, A Porugiaban egybegyűlt filmszekémberck felhívják a.z egész világ filmipari dolgozóit, hogy teljes erővel kapcsolódjanak bo a békéért folyó harcba, A filmipari dolgozók nemzetközi összefogásának megszervezésére nemzetközi filmtalálkozót fognak összehívni és ebből a célból előkészítő bizottságot alakítottak. /MTl/ -n