Kulturális Hírek, 1949. július-augusztus

1949-07-21 [0788]

A mozögozdaaág, a tudomány, az egészségügy segítőtársa,. ./folyt»/ SZIB NP 597/1001 Tr/Dg/Vá Tr A Szovjetunióban a ropulögépokot ló gif elvé tolok kéozitéaéro, a fölsőbb légköri rétegek falkuta tusára, ordövédolomro és goológial kutatásokra is felhasználják, sőt még a régészetben is alkalmazzák. Szcrgoj Toloztov professzor például repülőgépeket használt hiros herezmi régészeti expedíciójához, A nehezen járható vidékeken 9000 kilométert pásztáztak át'repülőgéppel és a régi Korozm mintegy 500 emlékét kutatták fol. Repülőgépek nélkül erre évtizedek kellettek volna. Toloztov példáját sok szovjet tudós követte. Pjotrovszkij kutató a Joriván környékén fekvő Kármir-Blur város ásatásainak megörökitűsére légi felvételeket használt. Bjclniókij tudós régi erődök romjainak felkutatását végezte repülőgépről. A Szuvjetunie népgazdaságának ninc3 olyan ága, ahol ne alkalmaznának repülőgépet. Ezeket a gépeket hivatásukat forrón szerető pilóták vezetik. Sok pilóta nevét az egész ország­ban, sőt az ország határain tul is ismerik. A szovjet repülök nesz­tora, Nikoláj Bazanov 35 éve ül a repülőgép kormánykereke mellett. Már az első világháború idején bombázorepülógépet vezetett. Az Ok­tóberi Porradalom után a Távol-Keleten az'interveneiós ősapátok el­len harcolt, majd u j pilótákat képzett ki. A Szovjetunió légi vonalain a bátor ős képzett pilóták ozrei dolgoznak. Kiváló munkájuk titka lelkiismeretes és lolkos kö telesságteljesitésükben rejlik. /MTI/ "'?Sjg A Szovjetunióban uj kiadásokkal, emlékesttel és kiállítással ünnop­lik meg Petőfi halálának századik évfordulóját Mm Cs/Tr/SH/Vú Tr Moszkvából julcnt-ik: A Szovjetunióban Petőfi halálának 100. évfordu­lójára e - serdülő ifjúság számára is gyűjtemény os "Petőfi-kötetet adnak ki. Hamarosan elhagyja a'sajtót a János vitéz húszezer pél­dányban megjelenő különkiadása. Petőfi válogatott müveinek ukrán­nyelvű kiadásához Hidas Antal irta az előszót. Július ős augusztus folyamán sek Petőfi-vers jelenik meg c szovjet folyóiratokban, ame­lyeket a szovjet olvasók még'nom jbsmoraok^ Július 30,-án Moszkvában a Szakazorvozetek Háza •szlopóormókában nagyszabású Petőfi-omlékcstot és kiállitúst rcn­doSaokf A kiállituson bemutatják Petőfi müveinek régebbi orosz for­dításait ős a Szovjetunióban megjelent Petőfi-könyveket. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom